Rapszodikusnak mondanám az első félévet, mivel az intenzív, de nem mindig eredményes süllőkergetés miatt hajlamos voltam elfeledkezni a békéshalakról. A süllők pedig, sajnos, nem mindig vettek tudomást a szándékaimról. A második félév, főként a nyár annál inkább sikeres volt – én legalábbis így gondolom ezt. Akik követik a blogot, talán már észlelték, hogy számomra nem a huszonkilós pontyok és amurok megfogása a cél a csatornahorgászat kapcsán, a felhőtlen szórakozáshoz számomra elég egy serényen dolgozó pickerbot, és egy mellette sunyin oldalra dobott rablózó szerelék. Hogy mire mentem mindezzel, a bejegyzésből kiderül.
Június – július
Úgy június magasságában eszméltem, hogy a 2022-es csatornahorgászatok alkalmával még nem igazán volt részem egy amolyan igazi, kiadós keszegezésben. Elkezdtem gondolkodni, hogy a csatorna melyik szakasza lenne alkalmas erre. Érdekes, vannak olyan részei a víznek, ahol az apró törpeharcsáktól szinte lehetetlen horgászni, míg pár kilométerrel arrébb van ugyan törpe, de jóval ritkább, és inkább a darabos példányok jönnek. A dunavecsei szakasz egyes részei (a zsilip és a feljebb lévő híd környéke) tapasztalatom szerint ilyenek, ezért erre a környékre terveztem az első célzottan keszeges (és este persze rablózós) horgászatomat.
A dunavecsei hídhoz vezető földút már önmagában megér egy említést. Ránézésre egy sima, poros, birkabogyóval gazdagon ellátott földút, de annyi gyurgyalagot még sehol nem láttam, mint ezen a pár kilométeres szakaszon. Gyerekkorom óta nem találkoztam búbosbankával, itt viszont többet is sikerült megfigyelnem idén nyáron a rengeteg nyúl, őz, ölyv és a többi vadállat és vadmadár mellett. Aki igazán szerencsés volt, az ilyen ritkaságokba is belefuthatott ezen a környéken:
https://www.knp.hu/hu/hirek/zold-gyurgyalag-bukkant-fel-dunavecsen-389
Rátérve a pecára, az első horgászat mindjárt nem várt eredményt hozott, ugyanis rengeteg, ugyancsak darabos keszegfélét sikerült fognom. Csontira persze itt is rögtön törpeharcsák jöttek, ezért villámgyorsan már a horgászat első negyedóráját követően átváltottam csemegekukoricára. A már korábban is említett Nexave pickeren kiváló élményt nyújtottak a 40-60 dekás bodorkák, emellett néhány igazán szép, 70-100 dekás dévérkeszeg is mutatta magát.
A bodorkák különösen nagy számban jelentkeztek, volt, hogy hét-nyolc kilónyi keszegfélét sikerült átmenetileg partra segítenem egy pár órás pickerezés alatt. Ezekből a halakból elég ritkán vittem haza, mivel az ekkora keszegféléknek azért nem két év, mire elérik ezt a méretet, és inkább azt szeretném, ha leívnának még párszor. Másrészt, a süllőn kívül nem igazán eszem meg a halat. Meggyőződésem, hogy egy hetvendekás bodorka alapvetően nem arra való, hogy megegyék, arra ott vannak a harmincdekás dévérek, meg az ezüstkárászok és törpeharcsák…
Az otthonról hozott, egy-két kilónyi bekevert etetőanyag gyakran elfogyott, így sűrűn előfordult, hogy a parton kutyultam össze némi utánpótlást. (Persze minden tudományos hókuszpókuszt, rostálást, miegyebet gondosan mellőzve…). Az alábbi képen egy ananászos alapú etetőanyag látható, amibe beleborítottam egy kisebb doboz csemegekukoricát, úgy egy decinyi ananászos aromát, illetve megszórtam a végeredményt két marék ananászos etetőpellettel. (Ezt a keveréket nagyon szerették, aznap rengeteg halat fogtam vele, azért is jegyeztem meg, hogy mik voltak az összetevők).
Aztán persze ott voltak a ragadozók. Már rögtön az első horgászatom alkalmával nem álltam meg, és este bedobtam taposott küsszel. A szürkületi félórában két szép süllőt is sikerült fognom, így maradéktalanul elégedett lehettem az első itteni, nyári horgászatommal. Ezen a horgászhelyen összesen nyolc süllőt fogtam a nyár folyamán, mind ugyanarról a szobányi területről – érdekes módon augusztus közepére eltűntek az ebfogúak, hogy utána októbertől átmenetileg a csukák vegyék át a helyüket.
Mint említettem, ritkán viszek el halat, éppen ezért nem túl sűrűn van alkalmam terítékfotót készíteni, vagy egy tele száknyi zsákmányt fotózgatni. Az egyik ilyen alkalmat viszont megörökítettem, talán látszik, hogy milyen szépek a keszegfélék, ha a szák közepén meglapuló, 90 deka körüli süllőhöz viszonyítjuk őket. (Ld. következő fotót).
Szót kell ejtenem a süllőzés közben jelentkező mellékhalakról is. A törpeharcsát nem is kell említenem, az magától értetődik. Jóval nagyobb meglepetést okozott az a tucatnyi kisharcsa, ami beesett a taposott küszükre. A nagyja talán alulról súrolta a (Fűzvölgyi-csatornán nem létező) mérethatárt, így mentek szépen vissza nőni még egy kicsit. Furcsa, hogy nagyobbat még véletlenül sem fogtam, pedig nyilván van benne, éjszaka néha-néha hallottam egy-egy gyanús buffanást. Talán majd jövőre. Azt sem teljesen értem, miért nincs rájuk méretkorlátozás, a vízkezelő netán félti a harcsáktól az 50 kilométeres csatorna pontyállományát…? Miért olyan biztos, hogy a harcsák pontyon híznának egy ilyen vízen, ahol milliószám él más zsákmányállat is?
Szépe sügerek és rengeteg balin is rajtavesztett a kishalas botokon. Ennek a két halfajnak az egyedei leginkább meleg nyári estéken, az este hattól kilencig terjedő időszakban jelentkeztek, de egy alkalommal egy szebb, másfelesforma balin már teljes sötétségben figyelt be. Persze ez nem akkora ritkaság, más vizeken, így a Balatonon és a Velencei-tavon is több alkalommal fogtam már éjszakai balint.
Egyik alkalommal célzottan sügereztem/törpéztem pickerboton, kis horgon felkínált gébdarabbal, és a fellebbenő csalira az alábbi képen látható, negyvenvalahány centis balin csapott oda. Élvezetes fárasztás volt. A képen látható a horog mérete a halhoz képest – nem neki szántam… de az akadás így is mintaszerű volt. Sosem lehet tudni, mi lesz a következő hal, ezért is szép a csatornahorgászat.
Augusztus
Augusztusra telefogtam már magam keszegfélékkel, süllő pedig több horgászaton át nem jelentkezett a fent taglalt dunavecsei „helyemen”. Kitaláltam, hogy bár még nincs itt a szezonja, rápróbálok a szalkszentmártoni zsilip alatti szakaszon a csukákra. Volt otthon hat darab élő kis vörösszárnyúm, gondoltam, kezdetnek elég lesz. Aztán, amikor tíz perc alatt elfogytak, akkor csak pislogtam. A hajnali sötétségben bedobott készségeket gyakorlatilag azonnal tépték ugyanis a sügerek és a balinok, kénytelen voltam nekiállni a kishalfogásnak. Amikor már volt elég csalihal, a bal oldali bottal a part mellett próbálkoztam úszóval, míg a jobb oldali fenekezővel jóval beljebb vallattam a vizet az alábbi fotón látható módon.
Fogtam egy rendkívül érdekes, cápaszerűen torz arcberendezésű balint; kérdés, hogy mi okozhatta ezt az állapotot…
Végül aztán a sok sügér és kisbalin után egy csuka is megszánt, közvetlenül a lábam alól vette fel a kishalat az úszós szerelékkel. Érdekes módon nem hozta a csatornacsukákra jellemző élénk színezetet, valamiért elég halovány jószág volt. Ahogy a Nap magasabbra hágott, a kapások is abbamaradtak. Próbálkoztam még közvetlenül a zsilipnél és még egy harmadik helyen is, de a nyári forróságban már semmit nem sikerült fognom, leszámítva pár nagyobbacska törpeharcsát.
Augusztus hónapnál maradva meg kell emlékeztem egy igencsak költséges pecáról is… A hónap végén szokás szerint összeomlott az időjárás, a szakadó esőben pedig sikerült bennragadnom a kocsival a felázott úton. Részletek az alábbi bejegyzésben:
Szeptember
Szeptemberben a dunavecsei zsilip feletti szakaszra tettem át a „székhelyemet”, mondhatnám némileg fellengzősen. Tanulságos pecákat hozott számomra ez a hely, többek között megtanultam, hogy az általában sikeres csonti-csemegekukorica-kishal trió mellett nem szabad lebecsülni az általam inkább kockatavi csalinak tartott pelleteket sem. Szelekciós hatásuk remekül érvényesült, talán egyetlen törpeharcsát fogtam csak ezzel a csalival, emellett gyönyörű halakat köszönhettem a csalitüskén felkínált illatos gömböcskéknek.
Persze itt sem bírtam magammal, és a kettes számú bottal általában próbáltam esténként és hajnalonként süllőt fogni. Ez több alkalommal sikerült is, de messze nem fogtam itt annyi tüskéshátút, mint kedvenc dunavecsei „helyemen” (lásd júniusi-júliusi fogásokat fent). Pontyokat is sikerült akasztanom, sőt, eljutottam odáig, hogy egy-két alkalommal már célzottan pontyoztam, ami tőlem nagy szó…
De nem a süllőktől és a pontyoktól lesz emlékezetes számomra ez a hely, hanem az óriási vörösszárnyúktól. Gyerekkorom óta nem fogtam ekkora vörösszárnyúakat, mint itt, közülük is kiemelkedik a rekordhalam, amiről külön bejegyzésben emlékeztem meg. Kizárólag ananászos lebegő pellettel tudtam fogni belőlük, de harmincdekásnál kisebb nem is nagyon jelentkezett.
Akit esetleg érdekelnek rekord-vörösszárnyúm „elejtésének” körülményei, annak ajánlom az erről szóló korábbi bejegyzésemet:
Szeptember vége felé már nem volt az igazi, a lassan hűlő vízzel párhuzamosan fogyatkoztak a kapások. Ebből az időszakból egyetlen emlékezetes csatornahorgászat maradt meg, amikor is megfogtam életem eddigi legnagyobb törpeharcsáját a maga 43 dekájával, emellett egy szép compó is beköszönt.
A több érdekességet is hozó lógatásról egy elsőre furcsa című bejegyzésben írtam. A magam részéről ezt a bejegyzésemet tekintem az eddigi legjobban sikerültnek, bízvást ajánlom hát:
Szeptember legvégén nagyfiammal horgásztunk közösen a szalkszentmártoni zsilip alatti szakaszon. Sajnos, az ifjonc nem követi apja nyomdokait, belőle nem lesz horgász – valamit elronthattam… Ettől függetlenül az itt elejtett csukáról és a közös pecáról itt olvasható bővebb beszámoló:
Október
Októberben, sajnos, ilyen-olyan okok miatt messze nem jutottam le annyit a vízre, mint szerettem volna. A pár alkalommal, amikor végre horgászhattam, az évszaknak megfelelően általában a csukákat üldöztem. A szalkszentmártoni zsilip alatti szakaszon fogtam is pár példányt (mindet kishallal), de igazán szépet nem sikerült akasztanom, maradtam a 43-46 centis mérettartományban.
Pergetéssel is próbálkoztam persze; két átlagos, idén októberben zsákmányolt twisteres csatornacsuka elejtéséről szóló korábbi bejegyzésem itt található:
November
A novemberi néhány horgásznap alkalmával leginkább a Dunát erőltettem, néhány márna és egy alapos elázás (köszönhetően a Scenic Pearl nevű szállodahajónak) lett a jutalmam. Így utólag némileg szomorúan állapítom meg, hogy novemberben csak egy alkalommal mentem le horgászni a csatornára, az is rőfös nagy betlivel zárult, pár bodorkát és snecit sikerült csak fognom spiccbottal, a ragadozók (mint elsődleges célhalak) mintha eltűntek volna.
Összegezés
Ahogyan azt a bevezetőben is említettem, jól sikerült horgászévnek tartom a 2022-est. Felfedeztem néhány – számomra – új helyet a Fűzvölgyi-csatornán, és részem volt néhány emlékezetes csatornahorgászatban is. Úgy gondolom, soha rosszabb pecaévet. 2023-ban tervezem „meghódítani” a Kiskunsági-főcsatornát is – ha minden összejön, stégem is lesz jövőre ott. Meglátjuk.
Addig se feledje senki, hogy a természetközeli környezetben, csatornán horgászva eltöltött nap még egy betli esetén is jóval jobb szórakozást jelent(het), mint egy átlagos munkanap 😉 Görbüljön!
Csaba
Jó az, amikor az ember felidézi az év legjobb horgászatait. Számvetés, s tervezés!
Élménydús éved volt!
András
Köszönöm! Várom már nagyon a tavaszt, rengeteg terv van jövőre..