Túlzás nélkül állítható, hogy 2021-ig messze földön híres dévérállománya volt a Velencei-tónak. Az Evezőspályán tartott horgászversenyek fő célhala, az élőcsalival pontyozók életének megkeserítője és a betlimentes velencei pecát garantáló fehérhal, a dévérkeszeg elképesztő mennyiségben volt jelen a tóban. 2021-et és az emlékezetes, majdnem teljes (hal- és tó-) pusztulást követően azonban szinte nyom nélkül eltűnt ez a faj szeretett tavunkból. Írásomban egyrészt megemlékezem a tavaszi velencei keszeghorgászataim jellemző helyszíneiről, másrészt szembesülünk a szomorú jelenlegi valósággal is. A bejegyzéshez használt fotók mintegy tizenöt éves időintervallumot mutatnak be (kb. 2008-2024).
Keszegek a „Laposból”
Első helyszínünk a pákozdi dombok aljánál fekvő lapos, tavasszal hamar(abb) felmelegedő vízterület. (Mi családon belül tényleg „a Lapos”-nak neveztük ezt a jellegzetes szakaszát a Velencei-tónak). Mivel a vízmélység itt még jó években is ritkán haladja meg a 100-120 centit, általában feedertávon voltak foghatóak a dévérek. Az adott esztendő első velencei pecáit már-már rituálisan itt ejtettem meg évről-évre. Jellemzően márciusban egy-egy, néha több ponty is beesett a finomszerelékes cuccra, csontira, tizennégyes-tizenhatos előkére.
Miután – összhangban a vízhőfok lassú emelkedésével – elkezdtek táplálkozni a halak, rendkívül szép zsákmányra lehetett itt szert tenni. Általában a gyümölcsfák virágzásának kezdetén evett már a keszeg is. Valószínűleg a vízhőfokkal függ össze, hogy a kora tavaszi napokon általában a délutáni órák voltak az eredményesebbek, amikor a Nap felmelegítette a sekélyebb részeket.
Áprilistól kezdve aztán mindig háttérbe szorultak a keszegek és előtérbe kerültek az ezüstkárászok. Sajnos, a dévérek már nagyon régóta nem nőttek 20-30 dekás méret fölé a Velencei-tóban, a félkilós példány már igazi ritkaságnak számított. Persze mostanra, 2024-re már a tízdekás is ritkaságszámba megy…
Strandoló dévérek
A másik jellegzetes tavaszi keszegezős helyszín a szép emlékű, ám mostanra teljesen szétterrorizált velencei szabadstrand, újkori nevén a „Korzó” területe volt. Mivel a blog szándékai szerint politikamentes, ezért a miérteket itt nem is nagyon ragoznám, a lényeg, hogy a terület horgászhelyként mostanra gyakorlatilag megszűnt létezni. Korábban viszont kiváló helyszíne volt a kora tavaszi keszegezéseknek. Több velencei, illetve gárdonyi illetőségű állandó tettestársammal rendszeresen lógattunk itt, általában mérhetetlen mennyiségű dévért lehetett fogni a szokásos beeső pontyokkal fűszerezve.
Ekkoriban még nem létezett az a szabály, hogy tilos a terítékfotó, így több olyan fényképet is találtam az archívumomat böngészve, ahol összegyűjtöttük a keszegzsákmányt egy fotó erejéig. Amúgy a kora tavasszal megfogott dévérek sokkal jobban bírták a szák rabságát, mint a nyáron zsákmányolt fajtársaik, így a keszegek nagyjából sértetlenül átvészelték az átmeneti fogságot. Mivel halat a süllő kivételével nem eszem, így általában minden dévér sorsa a visszaengedés volt – kivéve, ha valamelyik családtag előre jelezte, hogy szívesen enne halat. Ma már nem készítek terítékfotókat „visszaengedős” halakból, de nem bánom, hogy van pár ilyen régi fotóm.
Jellemzően két pickerrel és csontival fogtuk a dévéreket márciusban, általában a két bot még soknak is bizonyult, ha igazán evett a hal. Érdekességképpen jegyzem meg, hogy létezett a Velencei-tavon egy speciális helyi csodacsali, a borsó nagyságú mézes pufi, ezt valamiért zabálták a keszegek. Szabályosan ráraboltak, volt, hogy az etetőkosár nem tudott feneket érni, már cincálták a dévérek. Próbáltam máshol is, közel nem volt annyira sikeres, mint itt a tavon.
Kikötői keszegezés
A végére hagytam egy számomra speciális műfajt, a kikötői úszós keszegezést. Aki követi a blogot, az talán már sejti, hogy nem vagyok egy nagy úszózós guru, általában picker/feeder/rablózás a felállás a vízparton. Éppen ezért már-már rituális hagyomány volt minden év elején a kikötői úszós keszegezés a Velencei-tavon, ezzel általában „le is tudtam” az adott évre a matchbotos, spiccbotos pecáimat.
A Velencei-tó (néhány helyet leszámítva) sosem volt egy mély víz, a kikötőkben még jó vízállásnál is egy-másfél méteres volt a vízoszlop, ezt kellett meghorgászni. Tavasszal betódultak a keszegek és a pontyok, a bodorkák meg már eleve bent voltak, ezért némi etetést követően remek és szórakoztató pecákat lehetett rendezni a kikötőkben. Matchbot, bolognai, telematch, spiccbot – mindegy volt, a lényeg, hogy a sneciket kellett tudni kiszűrni, persze csontival nem volt könnyű. A beugró pontyokat mindig nagy matekozás árán lehetett csak kiimádkozni a rengeteg tereptárgyat rejtő kikötői vizekből. A Béke utcai kicsiny kikötő (ahol régen a csónakomat is tároltam, amíg volt értelme…) volt a fő helyszíne az ilyesféle pecáknak.
…és végül, az ún. „valóság”…
Ennyi múltidézést követően a jelenben, 2024-ben lementem a szokásos korai tavaszi pecámra, ha már szabadságon (és itthon) vagyok. A „Lapost” támadtam a pákozdi kikötő felőli oldalról közelítve. Sejtettem én, hogy a dévérfesztivál elmarad, mivel a nagy 2021-es halpusztulást követően szinte teljesen eltűnt a dévér a tóból, de időnként azért azóta érkeztek hírek egy-egy példányról, illetve a szövetség is telepített, reméltem hát, hogy legalább egy hírmondóhoz szerencsém lesz . Spoiler: nem lett. Matchbottal és feederrel próbálkoztam, kizárólag bodorkát tudtam fogni csontival, illetve egy beeső vezérküszt. Nem is nagyon fotóztam őket, mert azt a közel harminc darab egyívású 8-10 dekás bodorkát nem nagyon lett volna értelme. Két óra után meguntam és hazajöttem. Keszegezni egy ideig még valószínűleg nem a Velencei-tóra kell járni.
Hát így.
Csaba
Az élet hamar visszatalál, s birtokba veszi a tavat. Remélhetőleg visszatalál régi önmagára, mégha más helyről is kell majd vadászni a keszegekre.
Ne add fel, mert a tó se adja fel. Megújul, s ha más is lesz, remélem sok szép hallal megörvendeztet majd!
András
Szerintem is jó úton jár a tó, a szövetség megemberelte magát és végre került ragadozó a tóba, nem is kicsik. Értem én, hogy a tömegnek a ponty kell, a tó egészségének visszaállításához viszont sok csuka kéne leginkább, szerintem legalábbis. A rengeteg ezüstkárászt, bodorkát kicsit meg kéne „rendszabályozni”. Keszegek is kerültek a vízbe. Az idei nyár lesz a nagy vízválasztó, ha a nyári hőséget túlélik, akkor utána már van remény. Végre víz is van a tóban. Szóval talán jó irányba haladunk.
Kiss Béla
A „van víz” kijelentéssel csak óvatosan. Túlvagyunk egy rendkívül csapadékos időszakon, a Balatont az új, nagyobb kapacitású zsilipen folyamatosan, hetek óta eresztik és még így is maximális szabályozási szint felett van.
A Velencei-tó éppen túlbillent az alsó szabályozási szintjén, de még nagyon messze van a nyári optimális 175cm-es szinttől. A közeljövőben melegrekordok ismét várhatók, csapadék kevésbé. A matek adott.
András
Jogos! Köszönöm a hozzászólást. Óvatosan optimista vagyok…