2022 októberének eleje, váratlanul megüresedő vasárnap, irány a vízpart! Egy ideje már motoszkál a fejemben, hogy a fűzvölgyis nyári süllős helyemen rá kéne próbálni az őszi tüskéshátúakra… emellett szégyenszemre idén még nem horgásztam a Dunán, meg kéne nézni a kisapostagi részt márnaügyben… Végül győz a süllők iránti szerelem, eldől, a Fűzvölgyin próbálkozom majd. Csalihalam persze nincs, fagyasztott küszt és gébet viszek magammal.
Hajnalban még sötétben sikerül kiérni, de nem is baj, mert félórán belül két kocsi is megáll mögöttem, hogy aztán tulajdonosaik csalódottan visszaforduljanak új hely után nézve. Hiába, egyszemélyes a placc. Gyorsan bevetem mindkét készséget, egyikre snecit fűzök fel, másikra egy közepes gébet, de semmi, nincs jelentkező. Csalódottan váltani kényszerülök, bevetem a pickert, kíváncsi vagyok, mit lehet fogni ott, ahol nyáron zsákszámra jöttek a nagy dévérek és a félkilós bodorkák. Hamar kiderül, hogy féltenyeres dévérek meg karikák rángatják csak a gilisztát, komolyabb érdeklődő nem jelentkezik. A csemegekukorica teljesen kakukk, érintetlenül veszem ki. Aztán később a kiskeszegek is eltűnnek, csak a gébek borzolják az idegeimet. Legalább a törpeharcsák megszűntek létezni (idénre) a vízhőmérséklet csökkenésével párhuzamosan, az is valami.
Ezeknek élő kishal kell, úgy tűnik
Kiveszem a rablózót, elkezdek csalihalat fogni. A letisztult őszi vízben kiválóan látszik, ahogyan a legprímább csukacsali-méretű bodorkák és vörösszárnyúak nyüzsögnek szinte a lábam alatt. Gyorsan fogok vagy tizenöt kishalat, főleg bodorkák jönnek. Szerencsére simán bírják a kishalas vödörben, nem úgy, mint nyáron, amikor az érzékeny küszök volt, hogy egy órán belül beadták a kulcsot a negyvenfokos hőségben. Azért kétóránként vizet cserélek, biztos, ami biztos.
…vagy mégsem?
Szóval, nem esznek a süllők és a keszegek sincsenek itt szemlátomást – akkor rá kell próbálni a csukákra. Lecserélem a monofil előkét wolframra, és már repül is be egy-egy nyüzsgő bodorka. Váltogatom a helyszíneket – összesen egy kb. 10 méteres partszakasz az „enyém” – aztán egyszer csak óvatos kapás, oldalra viszi valami a csalihalat, látom a zsinóron – bevágok – semmi – nincs fognyom, biztos valami sügér kapaszkodott bele a kishalba. Egy óra múlva jön a következő kapás, megint oldalra viszi valami, aztán elengedi – ronggyá őrölt fejű kishalat kapok vissza, ezek szerint egy balin kapta el a csalit, majd gyanút fogva elengedte azt. Kezd elegem lenni a mai napból, elhatározom, hogy kicsit dobálok még, aztán megyek.
Elő a pergetőbotot. Némi habozás után egy közepes gumihallal kezdek, de nincs érdeklődés. Utána váltok: rikító piros fejre húzok rá egy pirosnak induló, majd áttetsző-tejesfehér színűbe forduló közepes gumiférget. Első dobásra ütésem van, bevágok, a hal szépen húz, rázza a fejét, hamar meglátom: átlagos csatornacsuka. Megmerítem, lefotózom, megmérem, 46 centis a kroki. Így azért mindjárt más! Letárolom a halat (érkezett hozzám családi megkeresés csukapörkölt készítése tárgyában), aztán újult erővel folytatom a hajigálást, mindezt statikus üzemmódban, ugyanazt a pár métert vallatva, de nincs érdeklődő.
Van itt hal!
Csalit cserélek, nagyobbacska, fehér twisterrel próbálkozom, de hamar rájövök, hogy a tiszta vízben a vakítóan fehér féreg nem a legjobb ötlet. Ismét váltok, turkálok a dobozban, kezembe akad egy kisebb, klasszikus libafosszín, áttetsző, flitteres twister. Legfeljebb hármat dobok, mikor látom, hogy valami követi a csalit, reflexszerűen leengedem neki kicsit a csalit, abban a pillanatban ráver: szép, tenyeresforma sügér a tettes, szerencsére nem vette torokra, pár képet lövök róla és visszaengedem. Van itt hal!
Dobok még egy párat a flitteres csodaféreggel, aztán ugyanott, ahol az előző csukát fogtam, újabb ütés. Bevágom, megvan! Kisebb csuka, mint az előző, 42 centiméterével egy kicsit vékonykább az átlagnál. Ebédre haza szeretnék érni, úgyhogy dél körül csomagolok és lelépek.
Azért az elég érdekes, hogy a fenekező végszereléken felkínált élő kishal nem kellett a csukáknak, miközben műcsalival simán foghatóak voltak. Ennek magyarázata szerintem az lehet, hogy az alapvetően alulról felfelé támadó csuka ezen a napfényes napon valamiért nem támadta meg a fenéken, tehát alul elhelyezkedő, vergődő kishalat, más ötletem nincs. Mindenesetre remek kis peca kerekedett ebből, emellett gyönyörű, napsütéses őszi napot fogtam ki. Legközelebb nagyobb hangsúlyt fektetek a pergetésre, bár ehhez le kell győznöm a lustaságomat is, sokkal kényelmesebb ugye egy helyben üldögélve rablózgatni… Vittem haza a kerti tóba tizenegy darab bodorkát, később jók lesznek csalinak; a maradék etetőanyagot, mintegy fél kilónyit távozás előtt beborítottam a part elé a sekély vízbe. Perceken belül minden eltűnt, felfalták az apróságok, csak pár kukoricaszem maradt.
Vélemény, hozzászólás?