2022. november elseje. Délután volt némi szabadidőm a másnapi munka előtt, irány a Duna. Amúgy is adósa voltam a folyamnak, mert idén eddig rútul faképnél hagytam, elcsábított a csatornapeca. Aztán amikor pár nappal ezelőtt, október 30-án megejtettem az idei első Duna-pecát, rögtön belebotlottam egy kettes márnába, úgyhogy ideje volt végre kicsit komolyabban venni a dolgokat.
Előzmények
Első alkalommal rögtön megkaptam a „complete package”-et, vagyis a teljes csomagot, ami kifér. Csak, hogy érezzem a törődést. Az október végi peca alkalmával üres vízpartra érkeztem Kisapostagnál, majd három perccel később megjelent a kavicshajigáló gyerek a nagypapával, tíz percen belül jött kenus, motorcsónakos, uszály, míg legvégül a kitartóan hajigáló mágneshorgász is megérkezett… Csak a kutyasétáltató, faágdobáló gazdi hiányzott az igazi royal flush-höz. Mindezen zavaró körülmények ellenére szép kapást és elhúzódó fárasztást követően kettes márnát ragadhattam tarkón. Alkonyattájt próbáltam menyhalazni is, de ők elkerültek. Ilyen előzmények után legközelebb joggal számíthattam márnában gazdag horgászatra.
Ködös, majd határozottan nedves délután…
Szélcsend, sejtelmes köd, csöndes víz fogadott a parton. Bedobást követően elhelyezkedtem és fotózgattam, ezúttal semmilyen zavaró tényező nem hátráltatta a horgászatot. Aztán a távolban feltűnt egy jókora hajó… Nem gondoltam semmi rosszra, az ember ilyenkor általában egy-két méterrel hátrébb helyezi a cuccait a várható árhullám miatt. Így is tettem. Sajnos, rosszul mértem fel a helyzetet, itt vagy öt méterrel kellett volna feljebb hurcolkodnom. Erre a becsapódás előtti másodpercben ébredtem csak rá. A szállodahajó-monstrum méter magas, négy-öt méterre kicsapó hulláma minden cuccomat eláztatta, a víz magával ragadta az ásványvizes üvegemet és egy doboz pelletet, valamint az egyik bottartómat is. Ez utóbbit pár perccel később ki tudtam pecázni, megakadt négy méterre a parttól. Az etetőanyagos vödröm felborult, a kaja telement vízzel, dobhattam ki. Minden elektronikai cuccom kapott vizet, szerencsére ezek nagyjából megúszták. De az orsóim…
Homokkal szennyezett orsók
Sajnos, az orsóim kaptak gazdagon. A felkavart homokkal elegyült víz belecsapott mindkét tekerőbe. A régebbi, a dunai márnázásokhoz használt Shimano Spheros 4000-es orsó szemlátomást különösebb baj nélkül megúszta, de az 5500-as Ultegra nagyon csúnya hangokat adott ki magából. (Otthoni szétszedésnél derült ki, hogy rengeteg homokszemcse került bele). Magamban éktelenül káromkodtam. Magamra voltam leginkább dühös, de a szállodahajónak sem biztos, hogy ilyen gyilkos hullámokat generálva kellene haladnia. Micsoda károkat okozhat ez az élővilágnak.
Erősen gondolkoztam, hogy hazamegyek. A cipőm csuromvíz volt, valahol térd és boka között félúton állt meg a hullám, a nadrágom ennek megfelelően szintén vizes. Mindenesetre a bottartómat kipecáztam, majd a folyósra hígult etetőanyaghoz egy kis szárazat öntve kotyvasztottam valami etetőkosárba tömhető állagú kaját, aztán bedobtam. Addig is legyen bent egy bot, amíg kármentesítek, gondoltam… A másik botot úgyis véglegesen be kellett vonnom, mert nem volt nálam harmadik orsó.
Egyik kézzel ad, a másikkal elvesz
Próbáltam rendet rakni a parton és felmérni a károkat. Szerencsére nem nagyon fáztam, a tizenkét fokos, szélcsendes idő nem indokolta az azonnali hazamenekülést. Rendrakás közben furcsa bólogatásra lettem figyelmes a szemem sarkából… itt a márna! Bevágást követően rögtön éreztem, hogy ez komolyabb hal lesz. Érdekes módon márna létére nem a sodrással szemben úszott, ahogyan azt szokták, hanem befelé és lefelé. Kénytelen voltam a könnyebb fárasztás érdekében kicsit elkísérni a vízparton, végül úgy jó negyedóra múlva tudtam végre tarkón ragadni. Gyönyörű márna lett a jutalmam, a digitális mérleg két kiló hatvankét dekát mutatott. Nem egy rekordlistás jószág, de egy éves dunai kihagyást követően nagyon rendben van.
Maradok még
Ekkor döntöttem el, hogy nem olyan sürgős még a hazamenetel… még vizes cipővel is maradok egy órácskát, november ide vagy oda. Kitartásomat néhány gébet követően egy kilóharmincas-forma márna értékelte, majd végül fogtam még egy picurka, ám csupa izom, tízcentis márnácskát is. Zárásként gyűjtöttem még néhány követ az akváriumaimba, majd sötétedéskor hazaindultam.
Azért csak jó volt ez így. Legközelebb jobban kell vigyázni. Majd tartom a biztonságos ötméteres távolságot a Dunától, mintha covidos lenne…
Akit esetleg érdekel a kedvenc dunai horgászhelyem „felemelkedése és bukása”, rengeteg szép hallal illusztrálva, annak ajánlom szíves figyelmébe az alábbi bejegyzésemet:
Zárásként egy kép az egyik legkedvesebb dunai társamról:
Mosoni Horgász
Kedvem támadt nekem is kiülni. Azt hiszem valamelyik este meg is ejtem, feltéve, ha tudok gyűjteni egy kis harmatgilisztát
Ebben az időben miért is ne tudnék? 🤔
András
Köszi szépen! Tiéd az első hozzászólás 🙂 Harmatgiliszta azért is jó, mert a kósza menyus is szereti, meg úgy általában minden…
Máté
Remek írás, mint mindig! Sajnos, a behemót hajók keltette cunami csak egy a számos zavaró tényező közül – az evezős hadosztály, a kő- (és „kutyafa”-) dobálók, a „Szia, uram, van kapás?” kibicelők ténykedése hovatovább kikapcsolódásra alkalmatlanná teszik a dunai horgászatot, legalábbis a sűrűbben látogatott szakaszokon. Többek közt emiatt (is) fogom 2023-ban pihentetni a szebb napokat látott, ember-gyötörte Dunát. Ám addig is, jó lesz olvasgatni élvezetes beszámolóidat, minek hatására, ki tudja, talán ismét megjön a kedvem a folyamhoz… 🙂
András
Köszönöm szépen! 🙂 Megyünk majd akkor az Ipolyra vagy a csatikra…