Másfél kilométerre lakom a Velencei-tótól, mégsem horgásztam még ott az idén, helyette csatornákra járok. Az utóbbi időszakban viszont olvastam néhány beszámolót arról, hogy spiccbottal, finomszerelékes módszerekkel élvezetes kárászozást lehet művelni a tavon – gondoltam, utánajárok. 2023 első velencei horgászatának rövid összefoglalója következik.
Előzmények
Arról, hogy mi történt a tavon, elég sokat cikkezett a sajtó. A tó vízszintje vészesen lecsökkent, az okokat most inkább hagyjuk, megérne egy külön könyvet is. Rettenetes mértékű halpusztulások sorozata sújtotta szeretett vizünket, melynek eredményeként a tó ragadozóállománya szinte teljesen eltűnt: csuka, süllő nulla, harcsa maradt valamennyi, illetve mutatóba van még pár balin és sügér, de ennyi. A dévérek szintén eltűntek, ami nem kis „eredmény”, lévén korábban nem volt nagy művészet többtucatnyi keszeget összefogdosni bármilyen módszerrel.
Az őshonos halak helyét átvette az ezüstkárász, gyakorlatilag két év alatt teljesen ellepték a vizet. Emellett a telepített pontyok is megmaradtak, már amelyiket nem hordták el. A csónakomat 2021 óta már le sem raktam, itt porosodik a garázsban, ez azért sokat elmond a helyzetről.
A halpusztulást megelőző utolsó pecámról írtam is egy bejegyzést, talán érdemes elolvasni:
Felhős idő, spiccbot
Délután szűk négy órát szántam a próbapecára. Elmondások alapján a „mélyebb” (haha…) vizű kikötőkben érdemes rápróbálni az uszonyosokra, így egy lakóhelyemhez viszonylag közel eső helyen, az Északi-strandnál lévő kikötőben próbálkoztam. Vittem magammal egy ötméteres spiccbotot, de hiába az előre előkészített szerelékes létrák, jól megszívattam magam, mert az 5 méteres bothoz tartozó létrán valamiért csak 4 méteres bothoz tartozó szerelék volt feltekerve, így szerelhettem újra. Az időjárás számomra pont megfelelő volt: nem esett, nem fújt a szél, de a Nap sem sütött, így elviselhetőek voltak a kora nyári körülmények. Érdekes módon a víz színe is megváltozott, korábban kellemesen opálos barnászöld volt, mostanra sáros-barnás lett, nem tetszik.

Némi etetés és peca
Az etetést sem vittem túlzásba: az utolsó csatornás horgászatról megmaradt ananászos etetőanyagot olvasztottam ki a fagyasztóból, feldúsítottam némi csemegekukoricával, majd mintegy öt félkezes gombócot beküldtem spiccbot-távra egy számomra szimpatikus, kákás-növénytisztásos helyen. Mikor végre összeállt a szerelék, kezdtem a lógatást. Először csontival próbálkoztam, amit gyakorlatilag azonnal téptek a bodorkák.

A kilencedik ötdekás bodorka után váltottam csemegekukoricára. Korábban egy másik bejegyzésben írtam, hogy betegek a Velencei-tavon a fehérhalak, valamilyen szájfertőzést kaptak. Úgy látszik, ez mostanra elmúlt, de a sebhelyek megmaradtak. A bodorkák közül szinte mindegyiknek volt valamilyen száj-deformációja, fancsali képű kelék néztek vissza rám a horogról.
(A korábbi bejegyzés a halak betegségéről itt található: )
Kárászok és meglepetéshalak
Úgy egy óra elteltével fogtam meg az első kárászt, méghozzá egy szebbecske, fél kiló körüli példány képében. Nem azt mondom, hogy percenként tépték a kukoricát, igazság szerint meglehetősen óvatos kapásokkal jelentkeztek. A csemegekukorica némileg szelektálta ugyan a bodorkákat, de folyamatosan fogtam őket is.

Beesett még néhány meglepetéshal is. Sikerült fognom két hatalmas snecit – a fotó sajnos, nem adja vissza a valós méreteket, mozgott a hal és a kezem is nagy.

Ezekre mondom én, hogy „gardaalkatú” snecik – jelenleg nem igazán van ragadozójuk a tóban, talán a sirályok, meg a kockás siklók néha elkapnak egyet-egyet, de amúgy nyakló nélkül nőhetnek és szaporodhatnak. Számomra kuriózum egyébként, kukoricával sosem fogtam még korábban snecit – ezt a napot is megértük… Beesett még egy vörösszárnyú keszeg is, sajnos, rajta is láthatóak voltak a szájfertőzés nyomai.

Bandanagy és végeredmény
A legszebb kárász olyan hatvan deka lehetett. Ami nekem furcsa volt, hogy az ezüstkárászok – főleg a két nagyobb példány – elég soványnak tűntek nekem. A horgászat vége felé láttam néhány egyértelmű pontytúrást is az etetésemen, de pontyot nem sikerült akasztanom – talán nem is baj, tekintettel a begumizatlan spiccbotomra. A szűk négyórás horgászat végeredménye huszonkét bodorka, öt ezüstkárász (10-60 dkg), két óriási sneci és egy vörösszárnyú. Emellett – az óvatos kapásoknak és a nagyszámú bodorkának „köszönhetően” – legalább tíz megakasztott halam leakadt.



Annyira nem volt ez rossz szórakozás, úgyhogy el is határoztam, hogy lesz folytatása a dolognak. Igaz, ahhoz, hogy a Velence-tó újra a régi fényében tündököljön, kell még legalább 5-10 év és sok-sok beleölt pénz, de addig azzal kell beérni, ami van. Legközelebb megpróbálom bolognai bottal, hogy ha esetleg beesik ponty, javuljanak az esélyek, illetve az etetésen is turbózok majd némileg. Az is lehet, hogy mellé bedobok egy pickert pellettel, hátha. Nem azt mondom, hogy horgászparadicsom a tó, de az a tény, hogy tervezem a folytatást, azt jelenti, hogy valamiféle horgászélményt képes azért nyújtani a tó. Rablózni mondjuk nem ide kell járni… (A négyórás horgászat alatt egyetlen rablásgyanús loccsanást láttam, azért ez elég szomorú – pár éve még egymást érték a balinrablások ebben a kikötőben).

Ami viszont végképp elkeserítő, hogy dévér- vagy karikakeszegnek nyomát sem láttam a négyórás horgászat folyamán…
Görbüljön!
Csaba
Lassú a feltámadás. Addig van idő újragondolni mindent, hogy a jövőben hogy legyen elkerülhető ez a rettenet. Az élet mindenhol küzd. Élni akar. A tó is. Talán felvirrad még egy szebb világ, s újra megszaporodik a halfauna, s visszatérnek más halak is. Csak vigyázzunk rá, ha még tudunk
András
Nem tudom, mikorra fog helyreállni az eredeti, vagy azt megközelítő állapot. Ha őszinte vagyok – szerintem soha. De idővel lehet újra értékelhető horgászvíz. A baj az, hogy nem nagyon látom a törekvést az illetékesektől a javításra…