Október nálam a csukázás időszaka (illetve az eredményes csukázás időszakának kezdete). Szerencsére alkalmam nyílt kivenni némi szabadságot eme jeles hónapban, nem volt kérdés, hogy legalább egy alkalommal rápróbálok a Fűzvölgyi-csatorna ragadozóira. Ezúttal barátnőm is tevékeny részese volt az eseményeknek, aminek mindig örülök, de ezúttal kifejezetten emlékezetesre sikeredett a jelenléte. Az alábbiakban egy koprodukcióban zsákmányolt szépséges csatornacsuka elejtésének történetét olvashatják, olvashatjátok.
A szalkszentmártoni zsilip
A szalkszentmártoni zsilipnél ágazik le kedvenc horgászvizem, a Fűzvölgyi- (más néven Nagy-éri-) csatorna a Kiskunsági Öntöző Főcsatornából. Nagyon szeretem ezt a szakaszt, vadregényes, növényzetben gazdag a környezet, erdők által határolt mindkét part, rengeteg a vízinövény is. A vízmélység igen változatos, van, ahol a két métert is eléri a vízoszlop, máshol alig ötven centi. Sajnos, elég népszerű ez a szakasz, ezért az év más időszakaiban nem igazán szoktam látogatni – a tömegpeca továbbra sem kenyerem. Őszre viszont elfogynak a pontyozók, és megnyílik a terep a csukázás előtt.
Nagyjából sikerült pirkadatra kiérkeznünk. Kishalfogással kezdtem, de sajnos, sehogyan sem sikerült megfelelőnek vélt csalihalat zsákmányolnom. Úgy tapasztaltam, hogy a 6-8 centis kisbodorka vagy vörösszárnyú a legfogósabb, ehelyett minden jött, csak ezek nem. Kisdévérek, gébek, naphalak, kisbalin, egy sneci, egy küllő (!), valamint 14 centi körüli, már-már „sütésérett” méretű bodorkák néztek vissza rám a horogról szemrehányóan. Mivel véleményem szerint a hajnali időszak a legjobb a rablókra, ezért nem vesztegettem az időt: amint megvolt 6-8 elfogadható méretű és fajú csalihal, már lendítettem is befelé a fenekező cuccokat.
A „cajg”
A felszerelés mellőzött mindenféle barokkos túlzást, két ugyanolyan Spro Dyno Force teleszkópos botot használtam, rajtuk 40-es elsőfékes Shimano Catana orsó, 25-ös főzsinór, 30 grammos ólom csúszóra szerelve, egyágú horog (nyáron ugyanezzel süllőzök, csak itt wolframelőkét biggyesztek a végére fluorokarbon helyett).
Az első jelentkezők
Nem kellett sokat várni; a nád mellé dobott kishalra erőszakos kapással jelentkezett egy tenyeres sügér, de kiemelés előtt lemaradt. (Az egyágú horog viszonylag sok halvesztést eredményez csukázásnál, főleg, ha nagy a kishal – de a hármashorog valahogy olyan mészárszékes megoldásnak tűnik nekem). Ezt követően két szép kapást is elbaltáztam, bár nem teljesen értem, hogy sikerült. Az alábbi videón barátnőm megörökítette az egyik rontott kapást:
Második helyszín
Nem szabad sokáig egy helyben várni a csodát, legalábbis én ezt tanultam meg az őszi csukázásoknál. Ha egy helyszín nem ad halat, fél-egy óra múlva ideje váltani. Hamarosan felszedelőzködtünk, és úgy száz méterrel lejjebb költöztünk. A dús parti vegetációban egymástól harminc-ötven méterre találhatóak beugrók, így összeszedtük a terebélyes cókmókot, és a vizes fűben három lépés után ronggyá ázó cipőinkre fittyet hányva leslattyogtunk a következő szabad partszakaszra.
Kedves páromnak időközben vettünk napijegyet, így számára is bedobtunk egy úszós csukázót (több fenekezőt nem, úszós rablózót viszont további kettőt is hoztunk magunkkal). A negyedik bottal kishalazott Bernadett, igaz, az utolsó úszós csukázót már bajosan helyeztük volna el a szűk nádnyiladékban – pont jó volt ez így.
Rőfös csuka koprodukcióban
A fenekezőkön semmi nem jelentkezett, ám az úszós botot határozottan piszkálta valami. Némi türelmi idő elteltét követően instruáltam barátnőmet: „…Vedd kézbe a botot… kicsit tekerj az orsón, hogy feszes legyen, de ne teremts még kontaktust a hallal… no jó, tekerj rajta egyet és vágj be!” Így is tett, de nem telt bele három másodperc, már izgalomtól elvékonyodó hangon közölte: „Segíts, nem bírom!” Utólag már bánom, de elsőre azt hittem, hogy csak az okoz indokolatlan izgalmat, hogy Bernadett évek óta nem horgászott (legtöbbször csak elkísér), és a hal valójában egy átlagos negyvenötös csatornacsuka. „Jajj már, Cicka, mit nem bírsz…”, majd átvettem a botot, és kis híján könyékből ment utána a karom is. No, ez valóban szép hal lesz…
Kétszer is kitört, métereket húzott le az orsóról, mindenáron a parti nád alá akart bemenekülni, de nagyjából egy perc múlva sikerült megmeríteni az alábbi képeken látható, mérlegelésnél 2.73 kilót mutató csukát. A halat, amely a legnagyobb eddigi csatornacsukám – és aminek Bernadett vágott be, így nem tekinthető teljesen az én zsákmányomnak. Mindegy, jó ez így, koprodukciós csuka 🙂 A naplóba mindenesetre én írtam be.
Ellenőrzés
És milyen jól tettem, hogy beírtam (persze máskor is mindig mindent beírok, amit elviszek) – alig fél óra múlva ellenőrzést kaptunk a vízparti rend két éber őrétől. Teljesen normálisak a halőrök errefelé, legalábbis én eddig ezt tapasztaltam. Most például kaptam egy határozott, ám jogos ledorongolást, mert a fogási naplóba csak a vízterület neve volt beírva, de a hülye víztérkódot nem írtam be. Még szerencsésnek is mondhatom magam, másnak már hallottam, hogy vették el ilyenért az engedélyét. Bosszantó adminisztrációs hiba. Gyorsan pótoltam a hiányosságot.
Időközben kisütött a Nap, elrejtőztek az árnyékkedvelő csukák, mást már nem fogtunk. Délután még Dunavecsén dobáltam párat wobblerrel, az alábbi félelmetes fenevadat sikerült „zsákmányolnom”… egy nádcsomó alól rabolt ki a Salmo műhalacskára.
Utózöngék
Még egy alkalommal sikerült lejutnom ugyanoda (Szalkszentmártonra gondolok), de csak egy retúrcsukáig, pár rontott kapásig, valamint az alábbi képen látható derekas (ám a kishalat és a horgot mélyre nyelő, így konyhára jutó) sügérig jutottam. A szabadságnak vége, legközelebb talán decemberben tudok majd próbálkozni errefelé…
Korábbi bejegyzések a témában
Ugyanitt, két évvel korábban:
Dunavecsén, szintén két évvel korábban:
Van az úgy, hogy az ember a legkézenfekvőbb vizet nem horgássza. Nekem úgy sikerült egyáltalán nem horgásznom a Kiskunsági Öntöző Read more
Számomra a süllő a hazai vizek csúcshala. Igaz, kecsegét, sebes pisztrángot és pár hasonló, ritkább halat még soha nem fogtam, Read more
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy Gyíkhely – Haltömegek a Duna budapesti szakaszán Kettes dévér a vonal másik Read more
Némileg kakukktojás a bejegyzés, vadvíz ugyan – de milyen vad! –, mégsem hazai vizekről lesz most szó. Korábban évekig dolgoztam Read more
Nem a legautentikusabb forrás ez a blog, ha halételekről van szó, gyárilag nem szeretem ugyanis a halat. Ez korábban számos Read more
Csaba
Szuper történet,ott voltam veletek a parton!
Csaba
András
Köszönöm szépen! Üdv 🙂 András