2012 tavasza… lejárt a süllőtilalom, rá kéne próbálni a tüskéshátúakra, a tavaszi keszegezés varázsa májusra már elmúlt, ideje valami nemesebb jószágot kergetni. Ilyenkor mindig kínzó kérdést jelent, hogy hol próbálkozzak, végül a Velencei-tó dinnyési kikötőjét kerestem fel. A 2018 körül kezdődött kikötő- és partfalrekonstrukció ekkor még a kanyarban sem látszott, a dinnyési kikötő tele volt rozzant betonmólókkal, amelyek alatt rengeteg rablóhal talált menedéket, emellett százszámra álltak bent a csónakok is, alattuk csukák, termetes sügerek hűsöltek.
Mivel is horgászom?
Valamikor 2008 tájékán tértem át az elsőfékes orsókra, korábban valamiért a hátsófékeseket kedveltem, de amikor megtapasztaltam a gyakorlati különbséget fárasztás közben, elsőfékesre váltottam minden módszer tekintetében minden botomon. Azóta az orsó nekem elsőfékes, azon belül is az általam egyik legjobbnak tartott (legalábbis az eddig kézbe vettek közül) orsó a Spro Blue Arc harmincas és negyvenes méretekben. Sajnos, mára (2022) kivonták őket a forgalomból, én legalábbis hiába keresem mindenféle webáruházakban, nem találok eladó darabot. Mindenesetre erre a horgászatra harmincas Blue Arc-kal, húszas főzsinórral és apró-közepes twisterekkel készültem a várható halmérethez igazítva.
A helyszín
Dinnyésen a nagyobbik kikötőrészen, a legtávolabbi rozoga, omladozó betonmólón kezdtem a függőleges mártogatást. A leengedett twisterfejet a mederfenékre (ez itt nagyjából egy-másfél méter között váltakozott akkoriban) érést követően lassú emelgetéssel, cincálással mozgattam a betonmólóval párhuzamosan. Persze rengeteg elsüllyedt csónak, bedobált szemét, beszakadt nehezék, víz alatti betontuskó, karó nehezítette a pályát, néhány twistert minden alkalommal veszített az ember ennél a horgászmódszernél. Ezúttal nem kellett sokat várni az első halra, nagyjából húszméternyi sétálós mártogatást követően szép csuka verte le a sárga műférget. Velencén amúgy évekig mártogattam a 2010-es évek elején csukára acél-vagy wolframelőke nélkül és valahogy mégis kevés halat vesztettem el, más vízen ez érdekes módon kevésbé működött.
Meglepetéshal, de milyen!
A csukát hamarosan egy pofás sügér követte, eltelt fél óra és már két akció is volt – de a következő hal rendesen megugrasztotta az adrenalinszintemet! Elakadásszerű, lassú kapást követően bevágtam, a hal karikára görbítette a botot és a betonmóló alatt kilőve egyből lehúzott vagy húsz méter zsinórt, majd feltekerte magát egy csónakrögzítő karóra. Semmi esélyem nincs megfogni, gondoltam ekkor, nyilván valami gigacsuka verte le a gumit. Egyrészt elfűrészeli a főzsinórt valami akadón, vagy ha mégsem, és kijön onnan, akkor a betonmólón veri majd le magát. De a zsinórt végül biztos elvágja majd a szája szélével. Egészen szürreális látvány lehetett, ahogyan állok a keskeny, mintegy méter széles betonmólón, a bot félig a vízben (víz alá toltam, ameddig tudtam, hogy a zsinór ne súrlódjon a betonon), a hal pedig a móló ellenkező oldalán, tőlem húsz méterre veri a vizet…
Irgalmatlan szerencsém volt, az ismeretlen ellenfél először letekerte magát a karóról, aztán engedte, hogy áthúzzam a betonmóló alatt az én oldalamra. Utána még vagy két percig fárasztottam, mire végre feljött a víz felszínére – ponty! De milyen szép hal. Egy arra alkalmatlankodó horgásztárs sietett a segítségemre és megmerte a halat – két kiló hetven dekás, hibátlan pikkelyzetű tőpontyot fogtam, szájában szabályos akadással a kis gumiféreg.
…és még nincs vége
De ezzel még mindig nem volt vége az eseményeknek, hamarosan vehemens kapást követően szép balint fáraszthattam, amely a beeső és lefelé mozgó twistert kapta el félúton. A balin egy kiló hetven dekát nyomott a digitális mérlegen. Minden halamat ugyanazon a húsz-harmincméteres szakaszon fogtam – mennyi hal lehetett a kikötő egész területén ekkor… Zárásként még jött egy féltenyeres sügér, aztán vége lett a horgászatra szánt időmnek.
Egy, a közelben próbálkozó idősebb spori szemtanúja volt a fogásaimnak, aztán odadörmögte, hogy „lehet, hogy leküldöm én is gyereket egy kicsit játszani a tviszterrel…”. Magyarán, a halak nyilván a véletlennek köszönhetőek, komoly horgász nem is így rablózik 😉
Azóta elég sokat hajigáltam a velencei-tavi kikötőkben a plasztikokat, de erre a pecára szerintem mindig emlékezni fogok.
További pergetős – kishalas rablózós – velencei cikk itt:
Vélemény, hozzászólás?