Június tizenharmadika, délután van, süt a Nap, gyönyörű kora nyári az időjárás, pecázni kéne! Némileg nyomorult állapotban vagyok, mert éjszaka az NBA nagydöntőjét néztem élőben, Jokicék behúzták a bajnoki címet, aminek ugyan örülök, de ennek ára is volt – reggel öt után ért véget a mérkőzés, tízkor viszont kelnem kellett, szerelők jöttek. Csoffadtságom és kialvatlanságom ellenére erőt veszek magamon, irány a vízpart, hiányzik már némi csatornahorgászat.
Előkészületek
Kotyvasztok némi etetőanyagot, a nyári csatornapecákon (nálam) bevált keverék követelményeit szem előtt tartva ananászos etetőanyaghoz keverek némi ananászos aromát, ananászos-vajsavas mikropelletből is dobok mellé két marékkal, a csali pedig ananászos oldódó-lebegő pellet lesz. Már csak egy jó hawaii pizza kéne ebédre.
Peca előtt beugrok a közeli horgászboltba, veszek pár apróságot, többek között egy erős fényű tábori lámpást, az eddig használt fényforrások ugyanis meglehetősen gyengének bizonyultak. Csontikészletemet is frissítem, és ha már arra járok, veszek egy üveg ananászos ízesítésű csalizókukoricát is, hogy teljesen legyen a választék a sárgahúsú gyümölcs ízét imitáló csalikból. Még egy gyors tankolás, és már úton is vagyok Dunavecse irányába.
Szabad a placc
Szerencsére szabad a „helyem”, aminek örülök. Persze, nincs olyan, hogy a „helyem”, de tavaly ott horgásztam a legtöbbet, minden centijét ismerem, hazai pályának érződik a placc. A horgászat a már megszokottnak mondható szemétszedéssel kezdődik, suttyó horgásztársaink ismét kitettek magukért – sörösdoboz, csontisdoboz, csikkek, széttaposott szerelékes létra az első „zsákmány”. Összeszedem a szatyornyi hulladékot. A terjengő szagokból arra következtetek, kedves sporttársunk oda is rittyentett a susnyásba, majd persze nem ásta el a produktumot. Nem hagyom, hogy a proli viselkedés kedvemet szegje, összepattintom a felszerelést.
Rezgőspicc bevetve
Napközben feederezni tervezek, a feljebb már vázolt ananászos cuccal, ami remélhetőleg kiszűri majd a nyomorult törpeharcsákat. Ehhez egy 3.6 méteres heavy feedert, 50-es Okuma Longbow nyeletőfékes orsót hoztam magammal, rajta 25-ös főzsinórral, gubancgátlóval és gyári 22-es előkötött csalitüskés előkével. (Nesze neked finomszerelékes peca). Hamarosan repül is be a cumó, rajta éktelenkedik vizuális környezetszennyezésként a sárga pellet.
A másik botom kezdésnek egy hármas spiccbot, csalihalfogást tervezek, de még csak össze sem tudom rakni a pálcát, már zsizseg a nyeletőfék a feeder orsóján. Bevágok, némi ellenállást követően szép dévér az első zsákmány. Fotót követően útjára engedem, repül vissza az ananászos szerkó, venném a kezembe a spiccbotot, már megint nyekereg a nyeletőfék. Ezúttal egy szép bodorka kívánta meg az illatozó csalit. Mi lesz itt estig, ha tíz perc alatt már két ilyen szép halat akasztottam?
Szakítás!
De aztán viszont nem történik semmi. Gyorsan összefogdosok nyolc snecit, kezdésnek elég lesz, meglátjuk, mennyire esznek a rablók. Elpakolom a spiccbotot, előveszem az egyik klasszikus fenekező botomat, rajta 40-es Shimano Catana orsó (még a régi szériás), 25-ös főzsinór, húszgrammos tányérólom, ütköző, 22-es fluorocarbon előke, süllőzőhorog. A csali élettelen fűzött küsz. Végre minden a helyén. Üldögélek, nem történik semmi. A pelletet időnként kisebb keszegek bökdösik, de nem tudják felfűzni magukat a kampóra.
Zzzzzzzzzzssssssssssss pengg. Ennyi jutott nekem a nap első pontyából, ugyanis vehemens kapásával lendületből tépte le a huszonkettes előkét a nyeletőfék ellenére is. Mérges vagyok, persze leginkább magamra, valami nem klappolt a szerelékkel, ha így „üresbe” meg tud tépni a ponty a nyeletőfék ellenére is. Kotorászok a dobozomban, jól emlékeztem: korábban kötöttem tizennégyes fonottból is csalitüskés előkét, előkapom, kiegészítem megtépázott végszerelékemet, és már megy is vissza a helyére a feeder.
A rablózóst bevonom, nem volt rá érdeklődő, de hát korán van még, majd este nyolc körül újra rápróbálok. Immáron két bottal békéshalazok, a heavy feeder mellé bevetek egy mediumot is, kisebb csalival, erre fogok is pár tenyeres karikát meg bodorkát, de komolyabb jószág nem jelentkezik. Ellenben egyre több a szúnyog, úgyhogy beüzemelem a vérszívók ellen rendszeresített füstölős alkalmatosságot, hamarosan nem zavarnak már a zümmögő vámpírok.
Becsületponty
Végre aztán kora este érdekes, rázogatós kapást követően komoly ellenállást érzek, pedig a hal mérete ezt nem igazán indokolja, kettes tükörponty néz velem farkasszemet merítés után. Szájából lóg ki a csalitüskés pellet, a horog stabilan a szája alsó felében. Elkönyvelem, visszadobom a cumót, de más érdeklődő nincs már estig. A balinok persze eszeveszetten rabolnak egész nap, néha a frászt hozzák rám, amikor másfél méterre a parttól vetik rá magukat szerencsétlen snecikre, van, hogy rám is jut a felfröcskölt vízpermetből.
Rablózás, meglepetésekkel
Nyolckor kétbotos klasszikus fenekezős, kapásjelző karikás rablózásra váltok. Kisvártatva már jelez is a karika, félbehagyott kapás az első akció. A második jelentkező már megvan, tízdekás sügér tépte fel bátran a karikát koppanásig. Horogszabadítást követően elengedem – remélem, túléli a műtétet. Hol vagytok, süllők? Ahogy megyünk bele az estébe, újabb, ezúttal óvatos kapást veszek észre a bal oldali botomon, de sajnos, otthagyja a csalit az óvatos ragadozó. Süllőgyanús viselkedés, örülök is neki.
A napfénytől búcsúzó, az éjszakát köszöntő madarak ricsaját hallom háttérzeneként, miközben érdekes, ejtős kapásom van az egyik boton. Bevágás után valami küzd a horog végén, mi ez? Némi pacsálást követően kiemelem a halat, negyven centi körüli szürkeharcsa a tettes. Legalább nem törpe, az is valami. Kisvártatva újabb erőszakos kapás, melyet üres bevágás követ – vagy mégsem? Valami van a horog végén, mi a fene ez, óriásgéb? De nem, arcpirítóan kis szürkeharcsa a következő jelentkező. Nem is értem, hogyan veszik fel ezek a miniragadozók a hozzájuk képest feleakkora snecit.
Ejtős kapás búcsúzóul
Mivel nem aludtam túl sokat a meccs miatt, úgy döntök, tíz óra körül pakolok és megyek. Háromnegyed tíz körül lehet az idő, amikor egyszer csak azt veszem észre, hogy nem látom a jobb oldali kapásjelzőmet, ami egy pillanattal korábban még megvolt. Meresztem a szemem, nézem a bot spiccét, hátha felhúzta valami a jelzőt, de semmi. Későn kapcsolok, hogy lefelé kell néznem, nem felfelé: rohamosan engedi be valami a kapásjelzőt. Óvatosan leemelem a pecát a bottartóról, lassan feltekerek némi zsinórt, de hiába, az ismeretlen ragadozó jóval gyorsabb ütemben jön felém. Félreteszem az óvatosságot, feltekerem a karikát koppanásig, és bevágok. Nyolcvandekás süllő a nap utolsó hala, örülök neki, elkönyvelem és bepottyintom a haltartóba a ponty mellé (a többi halat fogást követően visszaengedtem).
Irány haza
Pakolászás, romeltakarítás, döcögős indulás a rettenetes minőségű földúton. Míg kiérek a civilizációt jelentő aszfaltútig, két éjszakai nyuszi és egy sün is keresztezi utamat. Újabb remek nap a csatornán.
Vélemény, hozzászólás?