A Malawi-tó afrikai sügerei – a „Mbunák” III. – Ivadéknevelés, szaporodás

Tagja vagyok néhány nemzetközi afrikai sügeres fórumnak. Ezeken a platformokon a két leggyakrabban elhangzó kérdés egyike az „ID please”, vagyis azonosítás kérése fotó alapján – az illetőnek fogalma nincs, milyen sügeret tart (innen is gratulálok). A második leggyakoribb kérdés, amikor a jóember feltölt egy félrehúzódó, nem táplálkozó, furcsán megduzzadt „tokájú” nőstény halról egy fotót, majd megkérdezi, hogy ugyan már, mi baja lehet a nyilván halálos kórban senyvedő állatnak. Ehhez kapcsolódik a jelen bejegyzés is, mivel a gyanús viselkedésű nőstény bizony „forgat”, ahogyan sügeres berkekben nevezzük az ivadéknevelésnek ezt a meglehetősen sikeres módozatát, magyarán kishalakat nevel a szájában.

Bevezetés

A Malawi-tóban élő „Mbuna”-sügerek szaporításánál kevés egyszerűbb dolog van a világon. Megfelelő méretű medence, tiszta víz, bőséges és változatos táplálás, egészséges társítás, hat-nyolc-tíz példányból álló, hím és nőstény egyedeket is tartalmazó csapatok – és az eredmény nem marad el. Ennek ellenére számtalan ponton lehet hibázni, amennyiben fel akarjuk nevelni a kishalakat. Összeszedtem pár típushibát, melyet kezdőként anno én is elkövettem, hátha tudok segíteni abban, hogy a kezdő hobbitársak sikeresen felneveljenek pár „fészekalja” sügeret.

Elongatusok és mainganók növekednek festői káoszban

Fejlett ivadékgondozás

A Malawi-tóban élő „Mbuna”-sügerek mind anyai szájköltők, ami azt jelenti, hogy az ívás során a nőstény a szájával összeszedegeti az ikrákat, melyet a hím megtermékenyít. A nőstény ezután félrevonul, és furcsa, gurgulázó mozdulatokat végez, melynek során az ikrákat forgatja a szájában, így gondoskodva a megfelelő oxigénellátottságról. Innen jön a magyar elnevezés: „forgat” a nőstény. Ez az ivadéknevelési módozat rendkívül fejlettnek minősül, gondoljunk csak bele, a legtöbb halfaj szétszórja az ikráit, a hím megtermékenyíti őket, aztán viszonlátás’, többet feléjük sem néznek. Itt azonban más a helyzet. Mivel az ivadékok megmaradása jóval nagyobb arányú, ezért nincs szükség több százezer, vagy akár milliós nagyságrendű ikrára a faj fennmaradásához. A legtöbb „Mbuna” mindössze 10-30 db ivadékot hord ki a szájüregében, és mégis benépesítik azt a hatalmas tavat.

„Forgató” Chindongo socolofi nőstény. Jól látható a jellegzetes „toka” és az ívás utáni beesett has

„Forgatás” után

A fent leírt forgatást követően három út áll előttünk:

kihalásszuk a nőstényt és egy külön, kisebb akváriumban megvárjuk, amíg úgy három héttel később kiengedi a kicsiket;
a 16-20. nap között kifogjuk a nőstényt, óvatosan kirázzuk a szájából („köptetés”) az ekkorra már kikelt, kész kishalakat, amelyeket utána külön akváriumban felnevelünk;
hagyjuk, hogy a nőstény a közös nagy medencében engedje ki a kicsiket, ebben az esetben (hacsak nincs „rommá kövezve” az akvárium) alig pár túlélővel számolhatunk, mert a nagyok bizony levadásszák a kicsiket.

Nyüzsgő apróságok (a ronda műkövet hagyjuk figyelmen kívül, fiatal voltam és kellett a pénz…:))

„Köptetés”

A legtöbben, akik fel akarják nevelni a szaporulatot, a második megoldást, vagyis a „köptetést” választják. (Gondoltam, hogy készítek erről egy videót és feltöltöm, de sajnos, nincs annyi szabad kezem, mert ez bizony kétkezes művelet). A lényege ennek, hogy a legalább tizenhét-tizennyolc napja forgató, hálóval kifogott nőstény halat megnedvesített (nagyon fontos: száraz kézzel ugyanis lenyúzzuk a hal nyálkáját, ezzel utat nyitunk az összes létező fertőzésnek) ügyetlenebb kezünkbe vesszük. Az ügyesebb kezünk kisujjának körmét vagy akár egy letompított végű fogpiszkálót használva óvatosan kinyitjuk a nőstény száját, majd az ügyetlenebb kezünk hüvelykujjával lassú, simogató mozdulatokat indítunk a nőstény torkánál a szájnyílás irányába.

Ha mindent jól csináltunk, hamarosan egy rakás kishal lesz a jutalmunk, amelyeket az anyahal akváriumából mert vízzel teli margarinos dobozba szoktam kirázni a nőstényből. Utána a kicsiket a kereskedésekben kapható, az akvárium falára tapasztható szülőketrecekben szoktam tartani pár napig, amíg meg nem erősödnek annyira, hogy kiengedhetem őket az első nevelőakváriumukba.

A nevelőakvárium

A nevelőakváriumnak nem kell túl nagynak lennie, kezdésnek egy 60-80 literes bőven megteszi. Három-négycentis korukban szoktam átrakni őket a 200 literes növendéknevelőbe, ott már akár 7-8 centiméteresre is megnőnek, ekkor már akár – kellő óvatossággal – vissza is lehet telepíteni őket a nagyobbak közé. A nevelőakváriumban legyen megfelelő szűrés, a hőmérséklet 23-26 fok körül legyen, ennél alacsonyabb nem biztos, hogy jó, megfázhatnak a kicsik.

Aljzat nem szükséges, pár követ viszont rakjunk be búvóhelynek. Növény sem kell, jávai mohát szoktak még (én nem) berakni, hogy segítsen megkötni a káros anyagokat. (Persze nem állom meg, én is szoktam rakni aljzatot is és növényeket is, de persze ezekre semmi szükség nincs egy ivadéknevelő akváriumban, csak a saját életünket nehezítjük vele. Viszont szép).

Megfelelő szűrésről mindenképp gondoskodni kell, de ugyanakkor kellő figyelemmel állítsuk be a szűrőt, a túl erős áramlás nem jó. Arra is figyelni kell, hogy szűrő ne tudja beszívni a kishalakat. Bevált trükk erre, ha egy harisnyát húzunk a szűrő szívóágára (külső szűrő esetében), így biztos nem fogja tudni beszippantani a legapróbb ivadékokat sem.

Mivel etessük a kishalakat?

Az ivadékok táplálására megfelel az apró élő (fagyasztott – lásd Cyclops) és a porrá tört száraz eleség. Szerencsére itt nem mikroszkopikus kishalakkal kell küzdenünk, mint kevésbé szerencsés, „nemsügeres” hobbitársainknak, így nem kell bohóckodnunk artémia-keltetéssel, papucsállatkákkal stb. A fagyasztott Cyclops-t gyakorlatilag az összes kishal el tudja fogyasztani, emellett porrá tört, jó minőségű száraz haltápot kaphatnak, naponta lehetőleg többször (két-három alkalommal). Kétcentisen már meg tudják enni az artémiát, ekkortól kaphatnak azt is. Kisebb korukban inkább a plankton-jellegű eleség domináljon, később fokozatosan szoktathatóak a kisebb átmérőjű szemes vagy lemezes tápokra.

Sok kis éhes socolofi figyeli az érkező táplálékot

Hibalehetőségek

Könnyen halálba lehet stresszelni az anyahalat, ha túl sokáig tart a köptetés. Ha marad benne pár kishal, amelyeket nem bírunk kiimádkozni, inkább engedjük vissza a nőstényt. Jó esetben egy köptetés egy percen belül megvan, sokkal tovább ne kínozzuk az anyahalat, nehogy halálra sanyargassuk. Inkább veszítsünk el pár ivadékot amiatt, mert bénák vagyunk köptetésnél, de ne veszélyeztessük az anyaállat egészségét.
Ha túl sokáig hajkurásszuk az anyahalat az akváriumban, könnyen előfordulhat, hogy a stressz miatt kiengedi a kishalakat, amelyeket aztán másodperceken belül elfogyasztanak a mindig éhes lakók.
Vízcsere hiánya: a kishalaknál legalább egyszer cseréljünk alsó hangon 30 százaléknyi vizet, de lehet többet is. Enélkül fennáll a veszélye, hogy a felhalmozódó káros anyagok miatt növekedésük lelassul vagy megreked.
Aljzat nem kell az ivadéknevelőkbe, de persze nálam is van, mert zavar a puszta üveg látványa. Ha viszont mégis van aljzat az ivadéknevelőbe, ne felejtsük el azt is tisztítani aljzatporszívózással vagy más módszerrel. Könnyen felhalmozódhat benne mindenféle káros vegyi anyag, ezért jobb ezt megelőzni.
Nem szabad jelentősen eltérő méretű ivadékokat egyberakni. Egyrészt, a nagyobbak könnyen „lenövik” a kisebbeket, előbb jutnak táplálékhoz stb., egyre nyílik az „olló”. Másrészt, már a kétcentis kishalak is könnyen tápláléknak nézhetik az egycentis tesókat.

Ha mindent jól csinálunk, ez a végeredmény – elúszni készülő majdnem felnőtt növendékek

Összegezés

Mint azt már korábban is írtam, a Malawi-tóban élő „Mbuna”-fajok tartása és tenyésztése nem az a kimondott atomfizika, mégis akad bőven hibalehetőség. Talán a fentiek segítenek ezek kiküszöbölésében. Minden fenti információ a sima „háztáji” ivadéknevelésre vonatkozik, a nagybani tenyésztők persze ennél sokkal rafináltabb és szofisztikáltabb módszereket alkalmaznak.