A Kis-Balaton óriási dévérei és más természeti csodák (videóval)

A rengeteg csatornahorgászat után ezúttal egy újabb, számomra eddig ismeretlen vadvízen volt lehetőségem horgászni 2026 májusának legvégén: a Kis-Balatonnak eddig csak a hírét hallottam, de sosem horgásztam még ott. Egy rövid nyaralás adta keretek között végre rápróbálhattam a csodás vadvízre; a próba nem várt sikereket, és igen szép halakat hozott. Vigyázat, hosszú bejegyzés!

Látogatás a Kányavári-szigeten

Nyilván senkit nem érdekel az, hogy mikor és hol szálltunk meg, ezért ezekkel a részletekkel nem is fárasztanám olvasóimat – a lényeg, hogy a csodálatos Zala megyei táj már odafelé menet is rabul ejtett. Ennyi szépséges, üde erdőt, mezőt már nagyon régen nem láttam. (Ennek az a fő oka persze, hogy az elmúlt években vagy épp külföldön dolgoztam, vagy az Alföldön pecázgattam mindenféle csatornákban).

Annyira megtetszett a zalai vadon, hogy már a nyugdíjas éveket kezdtem tervezgetni: de jó is lenne itt pár hektár erdő, esetleg a közepén egy tóval… Aztán persze bilibe ért a kezem, mert közben megérkeztünk a vízpartra, pontosabban a zalavári hídhoz. A kocsiból kiszállva az alábbi kép fogadott. Az első nap persze még nem a horgászaté volt, néhány kötelező és szabadon választott, kulturális jellegű programot közbe kellett iktatni, így rövid gyönyörködést követően utunk elsőként a Kányavári-szigethez vezetett.

A Kányavári-sziget és a Kis-Balaton Múzeum

Aki már járt ott, az pontosan tudja, miről beszélek: a Kányavári-sziget valami csodálatosan szép hely. (Aki nem járt még ott, és megteheti, az sürgősen pótolja, ha javasolhatom). Burjánzó vegetáció, vízimadarak tömegei, békés, szép táj – ez a nekem való hely. Átsétáltunk a hídon, majd körbejártuk a szigetet – de a betűk helyett inkább beszéljenek a képek.

Miután végeztünk a sziget körbejárásával és alapos fotódokumentálásával, átestünk a kötelező emléktárgy-vásárláson is (lett remek Kányavári bögrém meg hűtőmágnesem…), majd ellátogattunk a Kis-Balaton Múzeumba is. Maga a múzeum annyira nem volt talán kirívóan érdekes (sok elemében emlékeztetett a részben szintén lápvilág-tematikájú pákozdi arborétumban található múzeumra), de a pénztáros hölgy kedvessége és segítőkészsége igazán üdítően hatott, innen is üdvözlöm, ha netán olvassa.

No de most már pecázzunk is végre!

No de most már pecázzunk is végre!

A kora délután aztán már a vízparton talált minket. Gyakorlatilag nulla információ állt rendelkezésemre a vízről, azt leszámítva, hogy vadregényes és csodaszép, így picker/feeder-duóra gondoltam, jellemzően természetes csalikkal, arra majd biztosan akad valami keszegféle. Sietve összeraktam egy egyszerű pickert, ezen csonti volt a csali, nulla etetés, csak zutty, be a kosarat – kisvártatva már rángatta is az első kis-balatoni halam a botvéget. A jelentkező egy tenyeres karikakeszegnek bizonyult, megörökítést követően gyorsan visszaengedtem a virgonc halat. Délelőtt, a „kulturális” jellegű programok alatt – persze – hétágra sütött a Nap, délutánra viszont esőt mutatott az előrejelzés, meg a rohamosan gyülekező, tömött, sötét felhők is. Néhány további, jellemzően kisebb karikakeszeget követően leszakadt az ég, villámgyors pakolászást és sűrű káromkodást követően visszamenekültünk a kocsiba.

Talán tíz percnyi senyvedést követően alábbhagyott a zivatar, úgy döntöttem, előbújok rejtekemből, és rápróbálok a halakra, ezúttal az út másik oldalán elhelyezkedő placcról. Ennek a helynek az volt az előnye, hogy nem messze a parttól egy vélelmezhetően kerékpáros turisták számára felállított szaletliféleség helyezkedett el, ahova eső esetén be lehetett állni. Kedves párom gyorsan el is foglalta a faépítményt, majd néhány kaján fotóval dokumentálta vízparti agóniámat az újra rákezdő eső közepette…

Idővel aztán megint elállt az aranyat érő májusi eső, végre ismét nyugodtabb körülmények közepette próbálkozhattam. Mivel fogtam pár egészen miniatűr fehérhalat is a pickerrel, a másik botot bedobtam rablóra, de sajnos, nem volt érdeklődő. A pickerrel sorra fogtam a szemlátomást egyre kisebb karikakeszegeket, ezért rövid töprengés után csalitüskén felkínált, 10 milliméter átmerőjű pelletre váltottam. Némi meglepetésemre perceken belül elhúzta valami a felkínált csalétket – először kispontyra gyanakodtam, de hamarosan kiderült, hogy egy szebb dévér a tettes. Nocsaaaak…?! Van itt hal…

A következő halra sem kellett sokat várni: nem telt bele tíz perc, ismét elhúzta valami a mangós pelletet. A tettes ezúttal egy határozottan derék, bő másfeles dévérnek bizonyult. Itt ilyen halak élnek?! Már eleve az is felüdülés, hogy nem rángatja folyamatosan a törpeharcsa a felkínált csalit, valami csoda folytán a Kis-Balaton a jelek szerint ugyanis mentes a törpeharcsától… de hogy nulla felkészültséggel és helyismerettel leülök valahova, és másfeles dévérek abuzálnak…? Meglepő és örömteli.

Örömöm nem tartott sokáig, rohamosan közeledett ugyanis az eső következő rohama, és ezúttal elég súlyosnak tűnt a dolog, így a távozás mellett döntöttünk. Mindenesetre lelkesedésem megtöbbszöröződött, alig vártam, hogy viszonylag normális időjárási viszonyok közepette is rápróbáljak a vízre.

A Hévízi-csatorna élővilága

Másnap délelőtt ismét nem kifejezetten horgászprogramot találtunk ki magunknak, bár azért volt köze a pecához is: mivel még sosem láttuk a tarka dél-amerikai sügereiről akvarisztikai berkekben híres-hírhedt, meleg vizes Hévízi-csatornát, így meglátogattuk az újabb, számunkra ismeretlen vízterületet. A változatosság kedvéért (…) ezúttal is esett az eső, aminek megvolt az az előnye, hogy viszonylag kevés fürdőzni vágyó turistával találkoztunk a csatornánál. Kifejezetten kellemes meglepetést okozott a környezet: változatos, természetközeli mederviszonyok, rengeteg vízinövény, mindenféle madár, rengeteg hal. Sügérfajokból viszonylag keveset láttunk, inkább a fogaspontyfélék uralták (legalábbis darabszámra) a vizet, illetve ezüstkárászt, küszöket is láttunk. Némi modoroskodással élve: „a gyönyörű környezet által kiváltott vizuális ingerek mellett elégedettségünkhöz jelentős mértékben hozzájárult, hogy az esőáztatta tájból csak úgy áradt a nehéz, nedves földszag, keveredve a frissen vágott fű és az éppen virágzó bodza jellegzetes illatával…”. De inkább beszéljenek ismét a képek az alábbiakban:

Az utolsó peca – dévérek parádéja

Mivel a nyaralás eleve csak utazással együtt négy rövidke napra szólt, így a harmadik napon már eleve úgy mentünk ki a partra, hogy ez az utolsó lehetőségünk egy kicsit jobban megismerkedni a Kis-Balaton vízi élővilágával. A már jól (?) ismert helyre mentünk ezúttal is, a zalavári hídon átvezető út mellett elhelyezkedő egyik placcot foglaltuk el, ami nem ment könnyen, mert méltatlankodó szárnyasokkal kellett osztozni a helyen. Azért megoldottuk, hamarosan kezdődhetett a peca.

Ami ezután következett, az – legalábbis számomra, az utolsó éveimben leginkább törpeharcsafertőzte csatornák horgásza számára – valami egészen ritka jó horgászattá kupálódott ki. Pickerrel-csontival, valamint feederrel-pellettel próbálkoztam, összesen 8-10 dévért fogtam a két bottal vegyesen, a legnagyobb hal 2.02 kilogrammot, a legkisebb 0.66 kilogrammot nyomott a digitális mérlegen. Szerencsére ezúttal nem egyedül horgásztam, így két rövid videó is készült, megörökítve az események egy részét. Több alkalommal is egyszerre mindkét boton akadt jelentkező. Én nem tudom, hogy ez itt normálisnak számít-e, mindenesetre a szomszéd pecás csak egy dévért fogott, azt is a tőlem kapott pellettel, könnyen lehet, hogy csak nagyon belenyúltam valamibe. Mindenesetre emlékezetes egy horgászat lett ebből, legalábbis számomra mindenképp.

Az alábbiakban néhány képpel és két videóval is próbálom érzékeltetni a fentieket:

Első videó:

Második videó:

Konklúzió

Egy horgászati szempontból teljesen ismeretlen vidék – és csupa pozitív csalódás! A környezet gyönyörű, de nem csak a vízparton, hanem az egész megyében is, rengeteg a fa, az erdő, még a szántók is valahogy sokkal rendezettebbek és zöldebbek, mint más megyéinkben. A természeti értékek kiemelkedőek, emellett horgászati szempontból is egészen kiválónak bizonyult a Kis-Balaton. Előzetesen terveztünk egy balatoni süllőzést is, de a Kis-Balaton környezet annyival vonzóbb volt, hogy hamar letettünk erről a tervről.

Annyi hiányérzet mindenesetre maradt bennem, hogy szívesen rápróbálnék pecabottal a Zala folyóra, valamint a Hévízi-csatornára is, de ami késik, nem múlik. Szerintem még visszatérünk ide.

2026. június 28.

KAPCSOLÓDÓ BEJEGYZÉSEK

Családi Csatorna Csuka Csata – Csukafogás a Fűzvölgyi-csatornán

2022 szeptemberének vége felé járunk, hétvége van. Két nagyobbik gyermekem a háromból nálam tölti a hétvégét – elvált szülő-sors. Hiába Read more

Tavaszi csatornapecák a Fűzvölgyin

Ezt is megértük, lassan vége a télnek, itt a tavasz! Persze az időjárás erről kizárólag munkanapokon hajlandó tudomást venni, hétvégenként Read more

Süllős este a csatornán

Néhány napja volt egy sikeres félnapos pecám a Fűzvölgyi-csatornán, ezen felbuzdulva újabb pontyozós-süllőzős horgászatot tervezek. Indulás előtt ránézek a telefonomon Read more

Balszerencsés nap – Költséges peca a Fűzvölgyi-csatornán

Minden idők legsúlyosabb aszálya sújtja az országot. 2022 nyarán megtanultuk, milyen az, amikor százszámra tűnnek el a kisebb tavak, holtágak; Read more

Szomorú csalihalfogás a Velencei-tavon

2022 szeptemberének közepe. Lementem csalihalat fogni a fehér-házi befolyóhoz (Velencei-tó, Velence)… mi tagadás, elég lesújtó a kép.  Először is, rengeteg Read more