Túrtői rekordsüllőm története

Barátnőmet leptem meg születésnapja alkalmából egy hotelkuponnal, így nyolc helyszín közül választhatott rövidke, „három nap – két éjszaka” típusú nyaralást. Szerencsére annyira ismer már így közel tíz év után, hogy (igen bölcsen) vízparti helyszínre bökött rá a lehetőségek közül, és nem valami kietlen, kopár hegyre vitette magát nyaralás címszó alatt… 😉 Így kötöttünk ki a Túrtői-holtág partján 2023 májusának végén.

Előzmények

Ilyen-olyan munkahelyi és egyéb fennforgások miatt némileg felkészületlenül érkeztünk a helyszínre (a szállás nevét nem írom le, ez nem a reklám helye – az a cikkek mellett található, oldalt, az elérhetőségeim pedig továbbra is nyilvánosak potenciális hirdetők számára…). Felkészületlenségemből adódóan meggyőződésem volt, hogy a hotel a Körös folyó partján helyezkedik el – annál nagyobb volt a meglepetésem, hogy a Túrtői-holtágnál járunk. Sok szépet hallottam erről a vízről, illetve más blogokban is olvastam már róla, az egyetlen kellemetlen következménye a „vízcserének” csak az volt, hogy az országos területi engedély nem érvényes ide.

Érkezés után

Rendkívül szép helyen található az a bizonyos hotel. A szállásunk úgy 20-30 méterre lehetett a vízparttól, a holtág partja mentén teljes erőbedobással ívtak a küszök, melyekre óriási fröcsögéssel termetes balinok vadásztak. Rengeteg madár mutatta magát, kakukkok, gémek, búbos banka, kisebb énekesmadarak… Az egész vízterület vadregényes, belógó fűzfák, vízinövények, susnya, csiribiri-zabszalma, nagyon tetszett a környék. No, itt biza’ peca lesz! Szerezzünk napijegyet…

Túrtői tortúra, avagy a bürokrácia ide is elkísér

Szóval akkor napijegyet kell vennem, mert nem érvényes ide az országos engedély. Rendben, érdeklődjünk a recepción. A szállodások elmondták, hogy Mezőtúron van egy horgászbolt, vagy akár lehet venni online is. „Oké, próbáljuk meg online”, gondoltam. Felmentem a horgaszjegy.hu-ra, de nem tudtam belépni az email-címemmel.  „Jó, nyilván „elfelejtett” a rendszer, akkor regisztráljunk újra”, bizakodtam derűlátóan. Igen ám, de a program nem engedett regisztrálni, mert már van ilyen email-cím a rendszerben… Némi dühöngés után felhívtam az ügyfélszolgálatot, ahol is kiderült, hogy az email-címem nem email-címként, hanem belépési azonosítóként lett regisztrálva, ezért kvázi felhasználónévként kezeli a program. Elárulták a jelszavamat is, végre be tudtam lépni. Győzelem!

Vagy mégsem? Megvettem a 4000 forintos, 24 órára és három vízterületre érvényes napijegyet, aztán jött a feketeleves. Ugyebár a napijegy nem tartalmazza a horgászrendet, így elkezdtem vadászni rá az Interneten, nyilván nem ülök le úgy horgászni ismeretlen vízen, hogy nem olvasom el a szabályokat. A sima Google-keresés nem hozott értékelhető találatot, így elkezdtem kutakodni a horgaszjegy.hu rendszerében. Sajnos, a hotel területén valamiért nem volt az igazi az Internet-lefedettség, úgyhogy eléggé akadozott a hozzáférésem. Nagy kínok árán, vagy negyedórás kutakodást követően kidobta a helyi horgászrendet a program.

Itt még nem volt vége a tortúrának, mert három kíméleti terület is meg volt határozva a szabályok között, ahol júniusig nem szabad horgászni az ívó halak védelme érdekében. Persze GPS-koordinátákkal határolták le a területeket, amit a vacakoló Internet miatt nem tudtam behozni. Újabb keresés, ezúttal a helyi halőrök telefonszámára – szerencsére egy rendes halőrbe futottam bele, aki este hatkor is készségesen elmondta, hogy a hotel területe nincs benne a tilalmi zónában. Az értékes nyaralásidőnkből legalább másfél-két órát eltékozoltam a napijegyvásárlás és a tájékozódás remek műveleteire, de legalább másnap hajnali 4:30-tól lehetőségem nyílott rápróbálni erre a szépséges vízterületre.

Végre peca!

Négykor keltem, elég nyögvenyelősen, de azért fél ötkor sikerült nagyjából elkezdenem a horgászatot. A terv az volt, hogy egyik bottal az előző este előkészített etetőanyaggal és ananászos pellettel fogok feederezni, míg a másik bottal rablózok majd a küszíváson. Nagyon más botot nem is hoztam magammal: egy csalihalas spiccboton kívül egy picker, egy medium- és egy heavy feeder volt nálam, ezekkel azért elég sokféle pecát meg lehet oldani. Kishalfogásra nem volt nagy gondom, mert az ívó küszök minduntalan kiugráltak a füves partra, akár kézzel is lehetett fogni belőlük. Ja, persze merítő sem volt nálam: pár hete a Fűzvölgyi-csatorna partján felejtettem az egyik merítőmet, ami azóta a becsületes megtalálónál várja, hogy elmenjek érte, míg a második számú merítőmet ügyesen otthon felejtettem. Szerencsére már előző nap kiszúrtam, hogy két rozzant merítő szárad valahol a hotel területén, így önkényesen kölcsönvettem az egyiket, ezzel fogtam kishalat is (nem volt egy nagy feladat, annyian úszkáltak az íváson).

Törpe és balin

A rablózós szereléket nem bonyolítottam túl: a heavy feederen megbízható fékű elsőfékes orsó, 22-es főzsinór, az egész végén egy végólom, felette egy oldalfülre kötött 40-es fluorokarbon előke, fűzött sneci csalival. A 40-es előkét nem indokolta semmi, azért raktam csak azt fel a szokott 22-es monofil előke helyett, mert úgy gondoltam, hogy a holtág csukáit is vonzhatja a küszívás, a 40-es fluorokarbont pedig nem igazán tudják elfűrészelni éles szájszéleikkel. Ez víz fölé hajló, ferdén nőtt fűzfa oldalát szemeltem ki a rablózás helyszínének, míg a feederrel meglehetősen vaktában dobáltam, keresve a békéshalakat.

Nem sokkal bedobást követően már elkezdték rángatni a törpeharcsák a feeder spiccét. Néhány csalivesztést követően sikerült fognom pár szebb darabot, de összességében eléggé megnehezítették a horgászatot a nyomorult törpeharcsák. Élő küszre ugyan kevésbé voltak zavaróak, de az más halnak sem kellett, csak a döglött, fűzött küsz, azt meg folyamatosan támadták a törpék. Ördögi kör. A játszadozásnak aztán egy szép balin vetett véget: határozott, spiccgörbítős kapás után fél perccel már tarkón is ragadtam az átlagos méretű fenekeszeget, hogy aztán horogszabadítás és két gyors fotó után fél perccel később már ismét szabadon kergethesse a küszöket.

Süllő – de mekkora!

A feederre egy mozdítás nem jelentkezett, hiába dobáltam vízinövény mellé, nyílt vízre, bárhova. Oké, nem etettem előtte, de hogy egy keszegkapásom ne legyen egész reggel, az több mint furcsa. Lehet, hogy épp ívtak valahol a keszegfélék is?

A rablós heavy feederre közben lassú, de határozott botgörbítős kapás érkezett. Bevágást követően azonnal éreztem, hogy nem mindennapi halat akasztottam, a bot karikába ugrott, az ismeretlen ragadozó ellentmondást nem tűrően indult meg a bedőlt fa irányába. Teljes erővel próbáltam elhúzni az akadótól a halat – na, most milyen jól jött a negyvenes előke! – ami sikerült is. Fél perccel később láttam meg először a halat a víz alatt, csak egy valószínűtlenül hosszú, fehéres-világos árny formájában, azt gondoltam, hogy óriási balin… de nem… ez egy süllő! De mekkora! Az biztos, hogy sosem fogtam még ekkorát… Közben a hal felfeküdt a vízre és engedte húzni magát, valahogy elég hamar elfáradt… próbáltam megmeríteni, de nem fért bele a rozzant, parton talált, hitvány merítőbe. Aztán valahogy mégis… egy emelés (de marha nehéz vagy!), és parton a hal!

De micsoda szépséges süllőt fogtam – nagyon örültem neki. Tudom, hogy a dunai, tiszai megszállott csónakos pergetőhorgászok most elnézően mosolyognak, nekik ez valószínűleg nem számít kiugró zsákmánynak – de nekem, aki horgászpályafutásom túlnyomó többségét a Velencei-tó partjáról nyomtam le, ez a közel ötkilós süllő igazán álomszerű hal. Apropó, adatok: mérlegelésnél 4.92 kilogramm tömegűnek és kis híján 70 centisnek bizonyult a szépséges ragadozó.

Este folytatás

Napközben a hotel wellness-részlegét meg remek kajáit próbálgattuk, de az este megint a horgászaté volt. Micsoda audiovizuális élmények fogadtak a parton! Rablások, buffanások, fröccsenések, ugrások, cuppanások minduntalan, ahogy a különböző méretű és testalkatú ragadozó egyaránt a szerencsétlen küszöket próbálta bekebelezni. A meddő békéshalazást elengedtem, így két bottal próbáltam rablózni. A törpeharcsák persze megint megállás nélkül cincálták a küszmaradványokat, nem igazán könnyítették meg a nagyobb testű ragadozók csalihalhoz való hozzáférését. Egy idő után, ahogy egyre sötétebb lett, áttértem az igazi suttyó feederezésre, vagyis sárgászöld karika-kapásjelző biggyesztettem a zsinórra.

„Látott hal”, kicsit másképp

Normális kapást sokáig nem is sikerült elérnem, beköszöntött a szürkület. Bedobáshoz készülve lepillantottam a lábam előtt húzódó cölöpsorra – a faoszlopok víz felőli oldalán, alig pár centire a víz alatt, félig egy vízinövény takarásába bújva ott leselkedett egy legalább 2-3 kilós süllő! Ilyet még soha nem láttam, mintha csuka lenne, arasznyira a parttól, méteres vízben, növény takarásában ekkora süllő? Hiába, a küszívás nagyon erős hívószó, ennyi könnyű zsákmány egy helyen… Próbáltam nesztelenül a süllő orra elé lógatni a horgomat a taposott küsszel, pár másodpercig nem reagált rá, aztán csapott egy hatalmasat a farkával és egy burvány közepette eltűnt. Mondani sem kell, beraktam a helyére egy kishalas botot utána, de csak egy elszúrt, húzós balinkapásig jutottam.  

Sajnos, fél tízkor megérkezett a beígért vihar és elüldözött minket. Azért így is nagyon emlékezetes horgászaton vagyok túl – jó lenne jobban megismerni ezt a csodálatos szépségű vizet. Az egyetlen kérdés, ami megválaszolatlan maradt rövidke horgászatom alkalmával, az az, hogy hova tűntek a békéshalak? Talán a rengeteg nyárfaszösz tömítette el őket? Majd legközelebb kiderítem.

Görbüljön mindenkinek!

KAPCSOLÓDÓ BEJEGYZÉSEK

Őszi emlékek képekben

Nem szokványos bejegyzés az alábbi, halat nyomokban sem tartalmaz. Egy-egy, valamiért számomra emlékezetes őszi horgászat, helyszín, hangulat megragadását kísérlem meg, Read more

„Kuniii!”, avagy ismerkedés a Kiskunsági Öntöző Főcsatornával (videóval)

Van az úgy, hogy az ember a legkézenfekvőbb vizet nem horgássza. Nekem úgy sikerült egyáltalán nem horgásznom a Kiskunsági Öntöző Read more

Félnapos nyári csatornapeca a Fűzvölgyin

Június tizenharmadika, délután van, süt a Nap, gyönyörű kora nyári az időjárás, pecázni kéne! Némileg nyomorult állapotban vagyok, mert éjszaka Read more

Twisteres cincálás a Velencei-tavon

2012 tavasza… lejárt a süllőtilalom, rá kéne próbálni a tüskéshátúakra, a tavaszi keszegezés varázsa májusra már elmúlt, ideje valami nemesebb Read more

A Gyíkhely

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy Gyíkhely – Haltömegek a Duna budapesti szakaszán Kettes dévér a vonal másik Read more