Első alkalommal a Dráván

Sokat hallottam már a Dráváról korábban, régóta vágytam már arra, hogy meghorgásszam ezt a számomra ismeretlen vadvizet. Tudtam, hogy gyors a sodrása, és arról is hallottam, milyen szép halak lakják, de korábban még csak nem is láttam soha ezt a gyönyörű folyót. 2021-ben aztán végre esélyem nyílt rápróbálni a drávai pecára.

Nyaralás!

Ajándékba kaptuk az egyhetes harkányi üdülést a családtól. Ilyen esetekben mindig előre feltérképezem a közeli horgászvizeket, ezúttal azonban nem is volt kérdés, pár kilométerre van Drávaszabolcs, végre pecázhatok a Dráván. Nehéz dunai feederekkel és márnás orsókkal készültem, illetve bepakoltam pár nehéz, 100-120 grammos etetőkosarat is. Mint kiderült, ebben a vonatkozásban némileg alábecsültem a követelményeket, a 200 gramm sem lett volna túlzás, de erről később. Persze nem lehet egy barátnős nyaralást végighorgászni, de bíztam benne, hogy egy hét alatt azért legalább három alkalommal kijutok.

Terepszemle

Érkezést követően lecuccoltunk Harkányban, és persze már aznap muszáj volt megnézni a vizet. A Google Maps segítségével hamar megtaláltuk a partot. Gyönyörű látvány fogadott. A rendezett környezetre szemlátomást vigyáznak is a helyiek, sehol egy eldobott csikk vagy elhajigált etetőanyagos zacskó. Más horgászhelyeken (különösen a csatornákon) sajnos, messze nem ilyen rózsás a helyzet. Nyár végén jártunk, a fák üdén zöldelltek a folyó mentén. A partról pontonok, kis kikötőszigetek nyúltak a vízbe, amely tisztának, mélynek és sebesnek tűnt. A part mentén kisebb domolykók, küszök és az őket üldöző balinok cikáztak. A vízzel szemben megállva bal kéz felé a Horvátországba átvezető hidat láthattam, középen egy kerékpárosoknak készült pihenőhely volt árnyas fákkal, míg jobb kéz felé egy kocsival is járható erdei ösvény vezetett, innen nyíltak le a horgászhelyek (nem túl sok).

Végre peca

Még sötét volt, amikor másnap hajnalban kiértem a vízpartra. Az előző este kiszemelt helyen szerencsére nem volt senki. Elsőként beüzemeltem a szúnyogriasztó készüléket, mert – ahogyan arra előzetesen már felhívták a figyelmemet – rengeteg vérszívó található a Dráva mentén elterülő nedves talajú erdőkben. Ezt követően némi kínok árán befűztem a zsinórt a botok gyűrűibe (a kor előrehaladtával ez egyre nehezebb feladat). Végre bedobtam mindkét végszereléket. Ez a horgászhely ilyen vízállásnál egészen meghorgászhatónak tűnt, a 100-120 grammos kosarak viszonylagos normálisan megálltak 10-15 méteren. (Más kérdés, hogy világosban már tisztán látszott, hogy egy visszaforgóhoz ültem le, tehát a valódi sodrás sokkal brutálisabb). Hosszú másodperceket kellett számolnom, mire a kosár leért a becslésem szerint legalább 4-5 méteres mélységbe.

Drávai halak

Semmiféle elvárásom nem volt, ismeretlen vadvíz esetében a legjobb hozzáállás az, ha kellő tiszteletet tanúsítunk, és nem várjuk rögtön rekordhalak érkezését. Ehhez képest első kapásra rögtön fékezhetetlen erejű ismeretlen halat akasztottam, amely mintegy három másodpercen belül értésemre adta, hogy errefelé nem szórakoznak sokáig a nagytestű halak a pilincka felszerelésekkel. Magyarán, úgy megtépett valami, hogy csak pislogtam, pedig nem éppen fogpiszkálóra emlékeztető cuccal készültem (Daiwa Aqualite heavy feeder, 22-es főzsinór, 20-as előke, 10-12-es körüli horog, nagyhurkos végszerelék).

Aztán elkezdtek sorban jönni a mindenféle szebbnél szebb keszegek. Fogtam bagolykeszeget, szép nagy dévéreket, szilvaorrút, karikakeszegeket. Minden halat visszaengedtem, így nem tudok terítékfotóra hagyatkozni, hogy mennyi lett a vége, de 4-5 kilónyi keszegféle biztosan összejött. Ez a zsákmány egy helyi, rutinos pecásnak nyilván nem nagy eredmény, én mégis remekül éreztem magam.

Hajókirándulás

Ha valaki errefelé jár, ne hagyja ki a drávai hajókirándulást. Még otthon, családi körben felhívták a figyelmünket, hogy lehetőség van befizetni hajótúrára, és ennek keretein belül megnézni egy kormorántelepet, valamint a velük együtt megtalálható réti (?) sasokat. Nem kellett kétszer mondani, másnap már váltottuk is meg a jegyet.

A túra remek, olyan kiváló vadvízi pecahelyeket láttam, hogy csak úgy lestem. Bedőlt fák, visszaforgók, befolyók torkolatai, kiépített vadregényes kis horgászplaccok a fák takarásában… Na ez az igazi vadvíz! A kormorántelepek speciel pont eléggé kiürültek, kísérőink szerint nem nagyon bírják a sasok folyamatos vegzálását. Mondjuk nem is baj, menjenek át Horvátországba nyugodtan a kárókatonák… Láttunk amúgy sast is, de elég messziről, nem nagyon tudtam értelmes fotót lőni róla.

Hajókázás közben összebarátkoztunk az egyik kísérőnkkel, akiről kiderült, hogy szintén horgász. Volt olyan kedves, és felajánlotta, hogy másnap horgászhatok az ő kis pontonjáról. Ez annyiból mindenképpen rendkívül csábítónak hangzott, hogy az objektum közvetlenül a víz felett helyezkedett el, így az elképzeléseim szerint elég volt közvetlenül magam elé belógatni a cuccot. Mindenesetre délután gyorsan bevásároltam némi viszonzást leendő házigazdám számára különféle alkoholos termékek képében 😉

A pontonpeca

Másnap hajnalban persze már kint ültem a kis kikötőszigeten. Sajnos, nem egészen az történt, amire számítottam. Egyrészt, ezen a helyen, ha leengedtem magam elé a 120 grammos kosarat, akkor az még úgy-ahogy megállt, de csak közvetlenül előttem, akkora volt a sodrás. A 100 grammos kosárnak esélye nem volt leérni a fenékre, éreztem, ahogyan vízközt csapkod… Nagyobb viszont nem volt nálam. Tanulópénz. Legközelebb 200 gramm alatt el sem indulok ide. Mint a hajókiránduláson megtudhattuk, a Dráva a második legnagyobb vízhozamú folyónk a Duna mögött, hát mit ne mondjak, látszott…

Sajnos, a folyamatos kapások ellenére csak kisebb keszegeket sikerült fognom. Házigazdám előzetes kérésére pár tenyeres karikát megtartottam számára, de összességében elég csalódáskeltő volt a zsákmány.

Estére még terveztem egy búcsúpecát (a nyaralás hátralévő része a kulturális programoké volt – van is mit nézni arrafelé, Pécs, Siklós, Villány és még sorolhatnám), méghozzá az első napon kitapasztalt helyszínre. Ahogy este leérkeztünk immáron párommal kettesben a vízpartra, láttuk, hogy házigazdánk ott ül a stégjén és bőszen lógat. Beköszöntünk neki, ő meg büszkén mutatta zsákmányát: kilóhatvanas márna, félkilós paducok… Csak lestünk. Pedig ő is csak maga elé lógatta az enyémtől nem sokban különböző végszereléket. Hiába, no, helyi erők 🙂

Invitálására végül ismét esélyt adtunk a stégnek. Habár messze nem sikerült olyan szép zsákmányra szert tennem, mint házigazdánknak, azért sikerült fognom pár szebb paducot, kisebb keszegféléket és apró márnákat.

Összegezve

Egy gyönyörű és zabolázatlan vadvizet ismerhettünk meg – mondanám, ha bármi esélyem lett volna kiismerni a folyót három peca alatt. Ez azonban még várat magára, az viszont biztos, hogy ide még vissza kell jönnöm.

KAPCSOLÓDÓ BEJEGYZÉSEK

Téli horgászat vadvizeken 2. – Velencei-tó és Által-ér

Második felvonásához érkezett a téli vadvízi horgászattal foglalkozó minisorozat. Az Ipoly és a Hárosi-öböl után ezúttal a Velencei-tóval és az Read more

Velencei kárászozás, avagy próbapeca Armageddon után

Másfél kilométerre lakom a Velencei-tótól, mégsem horgásztam még ott az idén, helyette csatornákra járok. Az utóbbi időszakban viszont olvastam néhány Read more

Süllős este a csatornán

Néhány napja volt egy sikeres félnapos pecám a Fűzvölgyi-csatornán, ezen felbuzdulva újabb pontyozós-süllőzős horgászatot tervezek. Indulás előtt ránézek a telefonomon Read more

„Ügyvéd kell már a vízpartra?!” (Avagy: fenntartásaim a horgászrenddel kapcsolatban)

„Lassan már ügyvédet kell vinni magammal a vízpartra”, füstölgött teljesen jogosan az egyik kommentelő valamelyik Facebook-csoportban. Tény, hogy a horgászatra Read more

Szolgálati közlemény – 50.000

(Számomra) jelentős mérföldkőhöz érkezett a blogom, ugyanis nemrégiben elértem az ötvenezres olvasottságot. Fogalmam nincs, hogy ez sok vagy kevés, nekem Read more