Nagy örömömre nem sokkal blogom beindítását követően máris jelöltek az „Év Horgászblogja”-díjra. Váratlan és kissé talán korai elismerés ez, mégis jelez talán valamit – ami nem feltétlen a blogom vélt vagy valós erényeit fedi…
Mi ez a díj?
A díjat Erdélyi Balázs alapította 2011-ben, azóta minden évben más és más horgászblog kapja. A díjazott köteles az elismerést a blogja főoldalán egy évig elhelyezni (köteles, mi? hát nagyon szívesen teszem…), majd egy év múlva az első díjazott továbbadja azt, további blogokat megjelölve. Pontosabban:
“Ezt a díjat egy magyar nyelvű blognak
fogom adományozni, mely blog még további két blogot kell, hogy kitüntessen ezzel a címmel.
Az odaítélésnél a blog tartalmát, a bejegyzések kellő hosszúságát, a magyar beszédnek megfelelő stílusát, a halak és a természet tiszteletének meglétet kell figyelembe venni mind ezeknek megfelelő képi tartalommal.”
“A kitüntetetteknek a díjat a főoldalon kell elhelyezniük, legalább fele méretben és még egy évig ez eddigi minőségben kell blogjukat fenntartani. A következő években, a díjat mindig az első díjazott adományozza tovább, melyről egyeztet a díj alapítójával, a Horgászó Séf bloggerével.
A díjalapító nem részesülhet a díjban.”
Természetesen a blogom beindítását megelőzően is hallottam a díjról, hiszen én is olvasok számos írott, virtuális horgászplatformot, még ha nem is nagyon szoktam kommentálni. Reméltem, hogy néhány év munkáját követően talán az én írásaimat is érdemesnek tartja valamelyik díjazott arra, hogy egyszer majd én is elnyerhetem azt. Aztán…
…aztán egyik nap ez várt az e-mailjeim között
„Szervusz,
Sajnos nem találtam meg a neved a weblapodon/blogodon. Viszont amiért írok az az, hogy – nem tudom hallottál-e már róla de – létezik egy „Az év horgászblogja díj” nevű díj amit Erdélyi Pupa Balázs alapított és idén én nyertem el. Azért említem, mert osztoznom kell a díjban a kiírás szerinti szabályok szerint és én téged/a te blogodat neveztem meg.
https://legyezz.wordpress.com/2022/11/12/az-ev-horgaszblogja-dij-2022/
Ha érdekel a dolog (nem jár semmivel csak afféle szimbolikus/”erkölcsi” elismerés), akkor beszéljünk róla! 🙂
Egyébként Bors Csabának (Bodorcompó) köszönhetően fedeztem fel a blogod és örülök, hogy rátaláltam mert élvezet olvasni! (…)
Mit ne mondjak, nagyon megörültem a hírnek és a díjnak. Egyrészt, nyilván egyfajta pozitív visszajelzés, hogy egyáltalán felmerült a nevem (és a blogom), mint potenciális jelölt. Másrészt, egy olyan horgász jelölt a díjra, aki az általam rendkívül tisztelt, ám egyáltalán nem gyakorolt legyezést műveli mesterfokon – ez a tény valamiért különös büszkeséggel tölt el.
Jelzi a jelölés, hogy bár az eddigi huszonvalahány bejegyzésem távolról sem tekinthető kiforrott irodalmi munkásságnak, valamit azért – legalább egy horgásztárs szerint – jól csinálok (eddig).
Némi üröm az örömben
Tény ugyanakkor, hogy a közösségi média létezése miatt erősen megtépázott blogolási műfaj nem mutathat fel túl sok, minőségi írásokat közzétevő és kellőképpen aktív horgászírót. A díjazásom puszta ténye is ezt támasztja alá. Úgy gondolom, hogy ha lenne száz, heti szinten publikáló horgászblogger, akkor jó eséllyel (még évekig) nem merült volna fel a blogom a díjazotti körben. Szóval kevesen vagyunk!
Ettől függetlenül az elismerés új lendületet ad az íráshoz, még ha a most következő néhány téli hónap átmenetileg (tavaszig) le is csökkenti majd a bejegyzések számát. Azt megígérhetem, hogy az írással nem fogok felhagyni :), csak legyen elég horgásztárs, aki olvassa…
Végül, de nem utolsósorban…
…nagyon köszönöm a jelölést és a díj megosztását Bálintnak, a legyezz.wordpress.com szerzőjének!
Vélemény, hozzászólás?