Ezt is megértük, lassan vége a télnek, itt a tavasz! Persze az időjárás erről kizárólag munkanapokon hajlandó tudomást venni, hétvégenként – amikor végre mehetnék lógatni – az alábbi lehetőségek közül lehet választani 2023-ban: a) orkánerejű szél, b) …
Növények a kerti tóban és annak környékén
Kellemes és hálás témával folytatom a blog kerti tavas szekcióját. A vízben és a vízparton található növények az egyik legfontosabb alkotóelemei a tó sikerének, hiszen egy üres, kopár, növénymentes medence lehet ugyan működőképes kerti tó, de …
Tovább olvasom about Növények a kerti tóban és annak környékén
Pontytelepítés a Fűzvölgyin, avagy teherautón érkezik a manna
2023. március 13-án ingatlanügyben volt dolgom Dunavecsén, persze, ha már arra jártam, készültem némi pecára is. Egyúttal életemben először szemtanúja lehettem egy pontytelepítésnek; többé-kevésbé úgy zajlott, ahogyan az várható volt, mégis, maradtak …
Tovább olvasom about Pontytelepítés a Fűzvölgyin, avagy teherautón érkezik a manna
Egy kerti tó születése – a kezdetek
Mivel gyerekkorom óta horgászom, emellett akváriumaim is hellyel-közzel hatéves korom óta vannak, szinte magától értetődik, hogy amint kertes házba költöztem, rögtön megkezdtem az előkészületeket, hogy végre saját kerti tavam is legyen. Gyerekkori …