A legbizarrabb tengeri horgászatomra már az utolsó évemben került sor. Helyi jóbarátommal és a fiaival, valamint párommal mentünk ki bérelt csónakkal a nyílt(abb) vízre, bérelt botokkal. A botok rettenetes állapotban lévő ősrégi kacatok voltak, …
Tengeri horgászat Libanonban I.
Némileg kakukktojás a bejegyzés, vadvíz ugyan – de milyen vad! –, mégsem hazai vizekről lesz most szó. Korábban évekig dolgoztam Libanonban, és persze piszkálta a fantáziámat a közeli tenger és annak titokzatos lakói. Fiatalkoromban már volt …
Pákozdi csukaözön – Őszi csukázás a Velencei-tavon
2018 ősze. A csukaszezon beindult, én meg dolgozom. Addig győzködöm magam, amíg végül kiveszek egy szabadnapot, teljesen random módon, munkahét közepén, és irány a Velencei-tó, azon belül is a Szúnyog-sziget, a kikötő. Hagyományosan ez az egyik …
Tovább olvasom about Pákozdi csukaözön – Őszi csukázás a Velencei-tavon
Vörösszárnyúm története
Van az úgy, hogy a balszerencséből, rosszul indult horgászatból valami egészen különleges kerekedik ki. 2022 szeptemberének első napjaiban csukázást terveztem Soltra, a zsilip alatti szakaszra. Van itt egy kis zug, ahol remekül el lehet bújni a világ …