Nagyon ritka az, amikor egy horgászat során minden összejön, amit terveztünk. Máté barátomat már jó ideje csábítgattam, hogy szakítsa meg dunai kalandjait és látogasson meg a csatornaparton. Végül (horgászberkekben meglehetősen szokatlan módon…) a rengeteg törpeharcsa ígérete vette rá, hogy felkerekedjen, a Fűzvölgyi-csatorna pedig bőségesen megjutalmazott minket – szerencsére nem csak törpeharcsával…
Némi telkezés, majd peca
A megbeszélt időpont előtt pár perccel már ott türelmetlenkedek a vonatállomásnál – nem kéne, hogy elfoglalják a „tuti” helyet, indulni kéne mielőbb. Mivel ketten fogunk horgászni, jó lenne, ha olyan helyet találnánk, ahol mindketten elférünk, és emellett még halra is van esély. Máté barátomat immáron lassacskán húsz éve ismerem, tudom róla, hogy nem pusztán a hobbija a horgászat: a halakhoz meglehetősen szoros gasztronómiai eredetű szálak is fűzik, a törpeharcsák pedig kiemelt helyet foglalnak el Máté képzeletbeli halzamat-piramisán. Jó, törpét nyilván fogunk majd, de kéne azért mást is: keszegféléket, süllőt, esetleg pontyot, netán harcsát… Mindenre megvan a jónak gondolt hely, de félő, hogy ezeket a placcokat – nyár lévén – ellepik a kényszeredetten pontyozó sporttársak… Ilyen gondolatok kavarognak a fejemben, de közben szerencsére feltűnik Máté úr is a vasútállomás kietlen betonkockái között. Irány a csatorna!
A telken aztán akad némi adminisztratív jellegű feladatom is: fűkaszálásra jelentkező jelölteket fogadok, majd megebédelünk, eközben Máté ismerkedik a telektől kőhajításra kanyargó csatornával. Kora délután viszont már együtt döcögünk a poros földúton, egyre közelebb a kiszemelt horgászhelyhez… ahol viszont legnagyobb sajnálatomra ülnek! Némi diskurzust követően mégiscsak sikerül elhelyezkednünk, igaz, nem közvetlenül egymás mellett, de bőven hallótávolságon belül. A csatorna nyugalmas, a szél nem fúj, eső nem esik, a Nap süt, kezdődjön a peca!
Bemutatkozik a csatorna
Tudvalevő, hogy a hasonló vizeken csontival, gilisztával és más hasonló csalikkal horgászni merő dőreség (hogy finoman fogalmazzak…): a soha el nem fogyó törpeharcsa-mennyiség mellett általában egy percet sem tölt a vízben a végszerelék, már rángatja a leggyakrabban öt dekát sem elérő bajuszos átokfajzat a spiccet. Máté barátom feltett szándéka ugyanakkor, hogy minél többet összeszed a termetre ugyan kicsiny, ám (állítólag – én nem élek vele) annál ízletesebb törpicsekekből, így célzottan rájuk horgászva, meglehetősen szuicid módon gilisztával kezd lógatni.
Meglepetésünkre az egyik első hal, amely derekasan meggörbíti Máté part közelébe belendített feederbotjának spiccét, egy igencsak derekas méretű sügér. Szerencséjére vékonyan akadt, így néhány gyors fotót követően úszhat tovább – a sügértrancsírozás nem szerepel ma Máté tervei között. A törpéknek ugyanakkor nincs pardon, szépen gyűlnek a szákban.
Én viszont véletlenül sem szeretnék törpeharcsát fogni, így különféle, csalitüskén felkínált pelletekkel próbálkozom. Hamarosan botvivős kapás: méret körüli balin a tettes, melyet kisvártatva hasonló méretű fajtársa követ. Még mielőtt nyűgös lennék („pergetve bezzeg nem tudom megfogni…), beindulnak a dévérek. Fél kilónál kisebb példány szinte nem is jön, gyönyörűen, ütemesen esznek, öt-tízpercenként görbül a feeder, miközben a másik bottal gyorsan összeszedem az esti süllőzésre szánt csalihalmennyiséget. A küszök is könnyen megfoghatóak, hamar összejön a szükséges tíz-tizenkét sneci.
Az előző években az ananászos pelletre értem el a legtöbb kapást, idén a mangós tűnik a nyerőnek, de ezek közül is az egyik, közepes méretű, intenzív illatú a legfogósabb. A dévérek és a köztük néha beeső balinok között egy-egy szebb bodorka is felbukkan. Máténál is benéz néha egy-egy dévér vagy bodorka a törpeharcsa-tenger közepette, igazán jól telik az idő.
Váratlan, de örömmel fogadott vendég
Már így is remekül érezzük magunkat, működik a terv: Máté aprítja a törpéket, én kellemesen elvagyok a keszegekkel, várom az esti süllőzést – egyszer csak ellentmondást nem tűrően görbül a feederem spicce, belekapaszkodok a botba: komoly ellenállás. A hal elindul a mellettem lévő, part menti cserje belógó gyökereinek irányába, karomat megfeszítve erőltetem ki, szerencsére a szerelék bírja… majd a korábban itt lévő spori felé iramodik meg az ismeretlen kopoltyús, percekig birkózunk, Máté is már mellettem, készíti a merítőt… Lavórnyi burvány az első jele annak, hogy nem csak én fáradok… Végre meglátjuk, szép ponty a tettes, nagy nehezen sikerül megmeríteni.
Azon kedves olvasóim, akik követik a blogot, talán tisztában vannak azzal, hogy nem nagyon szoktam kifejezetten pontyozni – inkább rablózok, ha tehetem. Így aztán némi meglepetéssel fogadom a (számomra…) jókora pontyot, amely alatt 4.1 kilogrammot mutat a digitális mérleg. Micsoda jó kis peca kerekedett ebből! Máté gyorsan megörökít, aztán ülünk vissza a helyünkre.
Esti műszak
Hat óra körül már türelmetlen vagyok, pedig messze még a fényváltás ideje – legalább az egyik botot bedobom rablóra… kisvártatva persze már viszi is a balin, jobb ezt nem erőltetni még, majd este süllőzünk becsülettel, a balin meg kell a fenének. Megfigyeltem, hogy nyáron – legalábbis a csatorna ezen szakaszán – este hat és nyolc között szokott lenni valamiféle kapásszünet, ezúttal sincs másként. Persze a pusztító törpeharcsa-hadsereg kivételt képez, Máté továbbra is aprítja őket, igaz, már nem gilisztával, hanem ollóval karikára vágott snecidarabokkal próbálja szelektálni a nagyját, több-kevesebb sikerrel.
Végre bealkonyodik, mindkét feedert bevonom, klasszikus, karika-kapásjelzős, fenekezős süllőzésre váltok. Elszúrok egy kapást, majd Máté dörmögése hallatszik át a nádason: „…akasztottam valami nagyot…”. Sietek át barátom horgászhelyére, kisvártatva megmerítem a snecikarikára megéhező, szép süllőt, melyet kilóhatvanasnak mérünk. Némi hezitálást követően Máté úgy dönt, nem csak törpeharcsát szeretne enni, hanem a csatornasüllő zamata is érdekli, beírja hát a naplóba az ebfogú jószágot. Hogy ne maradjak ki a jóból, nekem is jön még egy kilóhúszas-forma süllő, aztán lefújjuk a napot.
…és tényleg minden összejött
Összmérlegünk – úgy gondolom – igencsak impozánsra sikeredett. Ketten fogtunk a horgászat nyolc órája alatt vagy húsz kiló halat; jött ponty, süllők, balinok, dévérek, bodorkák, a szép sügér, a rengeteg törpe… Máté, aki szeretett volna fogni, végül 45 darab törpével zárt, én, aki el akartam kerülni a törpefogást, nullával: úgy gondolom, ez is alátámasztja, milyen egy kivételesen remek horgászatba nyúltunk bele.
Némileg kajánul figyeltem este, ahogy Máté éjszakába nyúlóan pucolja a szúrós dögöket… De a fenti kép (melyet barátom egy héttel később küldött) is bizonyítja, hogy volt hozadéka a kitartó törpézésnek: a rengeteg halból kiadós ebéd(ek) készült(ek) a későbbiekben. A keszegféléket, balinokat amúgy visszaengedtünk, csak a törpéket, a két süllőt meg a pontyot hoztuk el.
Mindenkinek hasonlóan jó pecákat kívánok!
Képek: dr. Ördögh Máté, dr. Süveges András
Szöveg: dr. Süveges András
Második felvonásához érkezett a téli vadvízi horgászattal foglalkozó minisorozat. Az Ipoly és a Hárosi-öböl után ezúttal a Velencei-tóval és az Read more
Van az úgy, hogy a balszerencséből, rosszul indult horgászatból valami egészen különleges kerekedik ki. 2022 szeptemberének első napjaiban csukázást terveztem Read more
„Lassan már ügyvédet kell vinni magammal a vízpartra”, füstölgött teljesen jogosan az egyik kommentelő valamelyik Facebook-csoportban. Tény, hogy a horgászatra Read more
2023 októbere óta Egyiptomban dolgozom, így már egy ideje törtem a fejem azon, hogyan tudnék rápróbálni a 120 milliós afrikai Read more
Némileg kakukktojás a bejegyzés, vadvíz ugyan – de milyen vad! –, mégsem hazai vizekről lesz most szó. Korábban évekig dolgoztam Read more
Vélemény, hozzászólás?