Évkezdő paducok és domolykók az Ipolyon

Egész decemberben terveztem, hogy elnézek egy évzáró pecára kedvenc Ipoly folyómra, aztán persze mindig más dolgom akadt. Így lett az évzáró horgászatból évnyitó peca, méghozzá régi barátommal, Ördögh Máté mesterrel, így ezúttal a remek társaság mellé ráadásul volt valaki, aki fényképezőgépével megfelelően dokumentálja az eseményeket. A vízparton további barátokkal találkoztunk, így aztán egy kiváló hangulatú és eredményes peca kerekedett a végén, domolykó, paduc és egy meglepetéshal részvételével. Az Ipolyban nehéz csalódni, na.

Csak ne lenne ilyen messze

Lakhelyemtől, Velencétől légvonalban nincs is olyan messze Nógrádszakál, horgászatunk tervezett helyszíne, de eljutni oda – már más kérdés. Fejér és Pest megyei éves autópálya-matricával rendelkezem, Nógrád, Heves megyékre viszont nincs autós-zsugám. Némi tanakodás után bevállalom, hogy főúton megyünk majd Budapestről tovább, útközben felcsípve Máté mestert lakhelye közelében. Máténak nehézségei támadtak a napijegyváltással, így ezúttal sajnos csak nézőként kísér el, de amúgy is rég találkoztunk személyesen, legalább beszélgetünk majd egy jót – szólt a koncepció.

Hajnali ötkor kelés – elszoktam ettől az utóbbi pár munkamentes hétben. Némi nehézségek árán elindulok, majd szembesülök azzal, hogy a látótávolság mintegy öt méterre korlátozódik a sűrű ködben és sötétben… Nagy száguldozás nincs, késve érek a Mátéval megbeszélt találkozóhelyre, majd jó hangulatú beszélgetéssel telik a hátralévő út. Kilenc óra körül sikerül megérkezni a tett helyszínére, ami azt jelenti, hogy több mint három órát vezettem Nógrádszakálig… (Legközelebb inkább beruházok egy matricába).

Enyhén opálos víz, barátok váratlan felbukkanása

Az Ipoly – az egy csoda. Alig szállunk ki a kocsiból, már érzem azt a semmivel össze nem hasonlítható hangulatot, amit a folyó közelében mindig. Csend, nyugalom, természetközelség – otthon vagyok. A víz csendesen, enyhén opálosan csordogál, tetszik minden.

Leérve a folyópartra egy gyanúsan ismerős alakot veszek észre tőlünk alig ötven méterre. Kicsit közelebb érve felismerem – az Öreg az! És ha ő itt van, akkor Csór Gyuszi barátom sem lehet messze. Rövid beszélgetés után az Öreg elmondja, hogy reggel óta horgásznak, de még nem nagyon sikerült semmit fogni, úgyhogy Gyuszi helyet váltott, jó száz-százötven méterrel feljebb próbálkozik. Rá is csörgök, bejelentkezek. Az Öreg szilvapálinkával kínál minket, némi fejszámolás után rájövök, hogy egy nyeletnyivel nem kockáztatom a jogosítványom meglétét, amennyiben legalább délután háromig maradunk – nem is esik rosszul az erős itóka.

Na de most már horgásszunk is

Pár percnyi fészkelődés után sikerül helyet foglalnunk a szűkös partszakaszon, amit kiszemeltünk. Itt egy kicsit sekélyebb a víz, de húsz-harminc méterrel lejjebb bedőlt fa és más tereptárgyak teszik változatossá a medret, tetszik a hely, maradunk.

Felszerelek egy nagyon érzékeny light feederbotot, Seria Walter Nova sorozat valamelyik botja, leheletfinom pálca; rajta Shimano Aero Feeder 40-es orsó, 16-os főzsinór, 14-es előke, gubancgátló, húszgrammos kosár, hatvancentis előke, három szem csonti. A másik bottal kezdetben csukázni próbálok kishallal, de szemlátomást nincs csuka a környéken, aztán be is szakadok valami sunyi víz alatti faágba. Ebből elég is, átváltok a kétbotos pickerezésre, bevetem kedvenc Shimano Nexave botomat 30-as Blue Arc orsóval, nagyhurkos szerelékkel.

Nem is kell sokat várni, félórán belül – erőszakos kapást követően – már halat fárasztok, Máté ügyesen megmeríti. Negyven deka körüli domolykó 2023 első hala, lövök is róla mosolygós szelfit (a domolykó nem nevetett mondjuk). Aztán elkezdenek egyre sűrűbben kapni a nagyfejűek, sorra jönnek a 30-50 dekás jószágok. Mondom is Máténak, hogy kicsit furcsállom a dolgot, azért a sok domi (és sok paduc) közé be szokott itt esni dévér, karika, bodorka, ez-az…

Sujtásos meglepetés

Sikerül ismét elakadnom, bosszankodva állok fel, hogy az akadás mögé sétálva kiszabadítsam a szereléket. A kiakasztási kísérlet sikeres, de valami verdes a horog végén. Szemügyre véve az apró kopoltyúst felderülök: első sujtásos küszömet sikerült ugyanis teljesen véletlenül megfognom. A markáns oldalvonalú védett állatka néhány fotó elkészítését követően hamarosan ismét az Ipolyban úszik. Nagyon örülök az apró halacskának, azért nem minden nap sikerül bővíteni a valaha általam horoggal fogott fajok listáját.

Közben persze folytatódik a terefere Mátéval, szerencsére egyáltalán nem érzi magát rosszul amiatt, hogy ezúttal csak kibicelésre kényszerül. Néha az az érzésem, hogy ha napokig beszélgetnénk, akkor sem fogynánk ki a témából – a sok közös hobbi erős kapocs.

Domolykódömping

A domolykók megállás nélkül abuzálnak, közben meglátogat minket Gyuszi is. Mondja, hogy fogott már vagy kéttucatnyi paducot. Na most, Gyuszi a tökéletes példa arra, hogy mi az a mezsgye, ami elválasztja az átlagosnál talán kicsit eredményesebb szenvedélyes hobbipecást (például engem) az igazi jó horgásztól. Mert ugye, halat azért én is szoktam fogni, nem is keveset, sőt, általában (jóval) többet, mint az éppen aktuális környezetem. De Gyuszi, az más szint.

Tanítás

Kapom sorra a kérdéseket Gyuszitól:

„Miért a túlpart közelébe dobok?” Ha paducot akarok fogni, akkor még egy ilyen kis folyócskánál is számít, hogy hol a sodorvonal, a sodrásba kellene dobnom, két méterrel kijjebb már csak domi van. (Igazából nekem teljesen jó az, hogy itt lehetek, pecázok és jókat dumálok, közben néha jön egy-egy domi, nem nagyon jutott eszembe, hogy ezt lehet jobban-célzottabban is csinálni).

„Miért három szem csonti tűzök”? Próbáljam meg az egyik csontit teljes hosszában felrakni a horogra, a másikat keresztben, meglátom, eredményesebb leszek (Kipróbáltam, tényleg jobb volt).

„Megnéztem, ugye, a vízállás-jelentést indulás előtt”? Mert ő például épp, hogy elindult, tanakodott reggel sokat, mert áradást mondtak, ami tönkrevághatja a vizet. Aztán végül kisebb víz jött a jósoltnál, ezért csak eljött pecázni, jó is a folyó. (Nem néztem meg a vízállást, nem jutott eszembe valamiért, erre mondjuk nem nagyon van mentség).

„Miért nem próbálom kisebb űrtartalmú kosárral gyakrabban dobva”? Mert az ugye nem elég, hogy húszgrammos a kosár, szűkebbnek is kéne lennie, hogy gyakrabban újradobjam, legyen üteme a pecának. (Örültem, hogy találtam a ládámban kotorászva megfelelő tömegű kosarat, nem hogy még az űrtartalmát is méregettem volna…)

„Tettem, ugye, földet is az etetőanyagba?” Mert azt mindig kell tenni, felhősít stb. (Persze, ezzel én is tisztában vagyok, de örültem, hogy találtam még három kilónyi maradék etetőanyagot nyárról, nem hogy még föld után kotorásszak…)

Paducos percek

És így tovább. Gyuszi észrevételei egytől-egyig jogosak persze, de éppen ez mutatja meg, milyen dolgok választják el az igazán jó pecásokat a pórnéptől 🙂 Szóval, tanulságos volt a dolog, már csak Gyuszi profi hozzáállása miatt is. Hiába, no, a helyismeret, az évek és a rutin 🙂

Így hát befejeztem a bedőlt fa irányába történő (lásd a következő képet) hajigálást, helyette két szem megfelelően megtűzött csontival a sodrást célzom a továbbiakban. És láss csodát, sorban jönnek a szép paducok.

Egyedül az bosszantott, hogy nem megfelelő mértékben sikerült értékesíteni a kapásokat. Szerintem nagyjából minden második kapást tudtam megfogni, nem mindig reagáltam le időben a villámgyors paducütéseket.

Olyan jót beszélgettünk erről-arról, hogy fel sem tűnt, milyen gyorsan telik az idő, mint ahogyan az sem, hogy Gyuszi persze nem horgászik, hanem itt ül mellettem és beszélget… Így aztán egy idő után visszaballag a százötven méterrel feljebb található helyére, ahol az Öreggel még estig lógatnak majd.

Három órakor terveztem a hazaindulást (kicsit tartok a Nógrád megyei potenciálisan sötét, ködös utaktól, estefelé fáradtan hazaindulni nem az a kimondott népünnepély). Fél négykor aztán sikerül bepakolni a kocsiba, és egy gyors Gyusziéknál tett búcsúlátogatást követően fájó szívvel indulunk hazafelé. Ipoly, peca, barátok, szép halak – ezt meg tudnám szokni!

Szokásomtól eltérően néhány hal most hazakísért (lásd lenti fényképet), de a többség azóta is úszik. Máté a halszám-fejbentartás nagymestere, nekem messze nem olyan penge a memóriám, de úgy 7-8 domolykó és hasonló mennyiségű paduc tehette tiszteletét a hatórás peca alatt, emellett lemaradt vagy 2-3 hal, meg elrontottam legalább tíz kapást. Soha rosszabb vadvízi pecát!

Fényképek: Ördögh Máté + jómagam

KAPCSOLÓDÓ BEJEGYZÉSEK

Twisteres cincálás a Velencei-tavon

2012 tavasza… lejárt a süllőtilalom, rá kéne próbálni a tüskéshátúakra, a tavaszi keszegezés varázsa májusra már elmúlt, ideje valami nemesebb Read more

RIP Velencei-tó

Két szép ponty története, avagy RIP Velencei-tó (And I looked, and behold a pale horse: and his name that sat Read more

Pákozdi csukaözön – Őszi csukázás a Velencei-tavon

2018 ősze. A csukaszezon beindult, én meg dolgozom. Addig győzködöm magam, amíg végül kiveszek egy szabadnapot, teljesen random módon, munkahét Read more

Tengeri horgászat Libanonban II.

A legbizarrabb tengeri horgászatomra már az utolsó évemben került sor. Helyi jóbarátommal és a fiaival, valamint párommal mentünk ki bérelt Read more

Pontytelepítés a Fűzvölgyin, avagy teherautón érkezik a manna

2023. március 13-án ingatlanügyben volt dolgom Dunavecsén, persze, ha már arra jártam, készültem némi pecára is. Egyúttal életemben először szemtanúja Read more